2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonAz LMP új frakcióvezetője nemet mondott Bajnaiékra

Az LMP új frakcióvezetője nemet mondott Bajnaiékra


Jávor Benedek a Parlamentből az utcára, az emberek közé szeretné kivinni a politikát - ezt az LMP vasárnap megválasztott új frakcióvezetője mondta el a párt kongresszusa közben tartott sajtótájékoztatóján. Az is kiderült: Jávor a Schiffer András által megkezdett munkát szeretné folytatni.

Jávor Benedek

A politikus azt mondta: nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a parlamenten kívüli eszközökre, mert úgy látják, hogy a kormány „gyakorlatilag formálissá tette" az Országházban végzett munkát. Az úgynevezett Új ellenállás keretében az LMP közvetlen kapcsolatot akar létrehozni a választókkal, és olyan tömegtámogatást szeretne teremteni, amely képessé teszi a pártot, illetve az ellenzéket arra, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt.

Hangsúlyozta: mobilizálni kell azt a több mint négymillió szavazót, akik jelenleg egyik parlamenti pártot sem támogatják, ezért az LMP nekik akar alternatívát felkínálni. A politikus egyúttal megköszönte elődje, Schiffer András munkáját, amelynek eredményeképpen az LMP „egy szakmailag hiteles, ütőképes és politikailag hatékony párttá tudta formálni magát". Hangsúlyozta, hogy alapvetően a Schiffer András által megkezdett munkát szeretné folytatni, és az LMP továbbra is számít majd a volt frakcióvezető tapasztalataira.

Azt viszont különbségként említette, hogy miután más habitusúak, ezért ő jobban szeretne támaszkodni a frakcióelnökségre és a párt más képviselőire. A sajtótájékoztatón részt vett a szombaton képviselővé választott Szél Bernadett is, aki a hétvégén meghozott döntéseket sorolva elmondta, hogy pártjuk nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Kitért arra is, hogy idei költségvetésük fókuszába a regionális hálózatok építését helyezik.

A szervezetfejlesztés kérdéskörére áttérve hangsúlyozta, hogy alapvetően meghagyják a jelenlegi struktúrát, de növelik a nők részvételét, és „áramvonalasabbá teszik" a párt működését. Áttekintették a társelnöki rendszerre vonatkozó javaslatot is, de végül nem az kapott többséget - tette hozzá egy kérdésre válaszolva.

Jávor Benedek egy kérdésre válaszolva közölte, hogy többlépcsős eljárás végén választották frakcióvezetővé, és a végső szavazásnál a képviselőcsoport egyhangúlag támogatta a személyét. Hozzátette: az addig vezető folyamat során pedig körülbelül kétharmados támogatottságot kapott mind a kongresszustól, mind a frakciótól.

A Haza és Haladás Alapítvány (Bajnai Gordon volt miniszterelnök alapítványa - atv.hu szerk.) nem állampolgári mozgalom, ezért a velük való együttműködés nem is szerepelt a kongresszus napirendjén - felelt egy kérdésre. Hozzátette, hogy az LMP azokkal a civil mozgalmakkal akar elsősorban együttműködni, amelyek a társadalom jelentős tömegeit tudják megmozgatni.

Végül egy kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, hogy az LMP-t terhelő konfliktusokat az utóbbi hetekben tisztázták.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

 

2012-01-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite