2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonAz MSZP a demokratikus erők összefogását sürgeti

Az MSZP a demokratikus erők összefogását sürgeti


Az MSZP szerint 2012 minden eddiginél rosszabb éve lesz a magyaroknak, ezért a párt minden támogatást megad azoknak a demokratáknak, akiknek "nem tetszik a rendszer" - hangzott el a szocialista párt vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Molnár Zsolt


Molnár Zsolt, a párt országgyűlési képviselője szimbolikusnak nevezte, hogy az Alkotmány utca és a Kossuth Lajos tér sarkára hívták össze a sajtót, véleménye szerint ezek a fogalmak "láthatóan bántják a mai hatalmat". Az MSZP a közterület átnevezési lehetőségére utalva egy "Alaptörvény utca" táblát helyezett el a helyszínen. A szocialista politikus 2011-et az elszalasztott lehetőségek évének tartotta, az uniós elnökség, a gazdasági stabilitás megteremtése és a nemzeti konszenzus létrejötte kapcsán. Mint mondta, a kormány ehelyett a "múltba fordult", olyan alaptörvényt hozott létre, amely valójában "narancstörvény, egy egypárti diktátum". Szavai szerint ez a '20-'30-as éveket idézi, amikor Magyarország király nélküli királyság volt, most pedig alkotmány nélküli köztársaság lett.

Az MSZP parlamenti képviselője bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a civilek és a demokratikus pártok összefogásából létrejön egy olyan Magyarország, amelyet a következő választások után "újra Magyar Köztársaságnak fognak hívni ás újra lesz egy szabad alkotmánya". Horváth Csaba, a párt budapesti elnöke úgy vélekedett: a kormány kivezeti Magyarországot a demokrácia útjáról és "átvezeti egyfajta furcsa, központi akarat irányába". Álláspontja szerint az erőltetett tempó és a rossz gazdaságpolitika eredményeként Magyarország a csőd szélére került, a miniszterelnök pedig nem akar meghátrálni.


A politikus kijelentette: az a feladata a demokratikus ellenzéknek, a civileknek és a társadalmi párbeszéd valamennyi demokratikus résztvevőjének, hogy helyreállítsa a demokráciát, amihez az MSZP minden segítséget és támogatást megad. A párt ismét a hétfői demonstráción való részvételre szólította az embereket.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-01-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite