2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonAz MSZP a parlament összehívását sürgeti

Az MSZP a parlament összehívását sürgeti


Az MSZP a parlament rendkívüli ülésének összehívását és a demokratikus ellenzék szorosabb együttműködését sürgeti - mondta a szocialisták frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten. Józsa István a sajtótájékoztatón pártja nevében elítélte, hogy a Jobbik szombati demonstrációján elégettek egy európai uniós zászlót.

Józsa István001


Az MSZP-s politikus arra kérte Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét és a kormánypárti képviselőket, hogy a jelenlegi helyzetre tekintettel ne várjanak az Országgyűlés hivatalos februári nyitásáig, szakítsák meg szabadságukat, hogy már most össze lehessen hívni egy rendkívüli ülést. Józsa István szerint első körben néhány "inkriminált" törvényt kell hatályon kívül helyezni, illetve el kell kezdeni egy új gazdaságpolitika kiépítését. Javaslatát indokolva hozzátette, a rendkívüli ülés összehívására azért is szükség van, hogy fel tudják oldani a BKV törvényben zárolt normatív támogatását. A politikus szerint a kormány tudatosan követett el egy olyan hibát, amely "ellehetetleníti a fővárost".


Arra a kérdésre, hogy az LMP frakcióvezetője, Schiffer András szombati lemondásával elhárulhat-e az ellenzéki összefogás akadálya, Józsa István azt felelte, véleménye szerint jelenleg nagyobb jelentősége van a demokratikus ellenzék együttműködésének, mint annak, hogy Schiffer András mennyire tartja hangsúlyosnak azt, hogy az LMP önálló arculatot mutasson. Megfogalmazása szerint az MSZP abban érdekelt, hogy az LMP partner legyen a demokratikus ellenzék egyre szorosabb együttműködésében. "Bízunk abban, hogy ez minél hamarabb, még ebben a hónapban, a szervezeti kereteket illetően is meg fog történni" - mondta.


A szocialista politikus - pártja nevében - elítélte a Jobbik demonstrációján történt zászlóégetést, amelyet az ország nemzetközi megítélését súlyosan sértő cselekedetnek nevezett. Józsa István úgy fogalmazott, a zászló- és könyvégetések az európai történelem legsötétebb lapjaira tartoznak, a Jobbik pedig ezeket a "szomorú és tragikus hagyományokat" idézte fel. Hangsúlyozta, hogy az MSZP Magyarország jövőjét Európában képzeli el, mert "Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk", és "épeszű ember (...) nem gyújtja fel az otthonát".


Más témára áttérve azt mondta, hogy Orbán Viktor "tragikusan nem érti a demokratikus világból érkező üzeneteket", ami abban nyilvánul meg, hogy a miniszterelnök halogató magatartást folytat. Megjegyezte, hogy amikor az év elején "leszakadt a plafon, beszakadt a forint árfolyama", akkor a kormányfő megnyugtatónak szánt üzeneteket akart küldeni a világnak, de később, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapítása alkalmából tartott rendezvényen újra a "háborús terminológiát vette elő".


Józsa István szerint a kormányfő jelenleg szembe megy azokkal az európai tagállamokkal, amelyek korábban szerették Magyarországot, miközben éppen segítséget kérünk az uniótól. A politikus azzal folytatta gondolatmenetét, hogy a Jobbik zászlóégetésének az "orbáni háborús politizálás" teremtette meg az alapjait. "Ha Orbán nem kezd háborúskodni az unióval, akkor lehet, hogy a Jobbik nem érzi szükségességét annak, hogy még erre is rátegyen egy lapáttal" - fűzte hozzá az MSZP frakcióvezető-helyettese.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-01-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite