2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonAz MSZP az egyetlen ellenzéki párt

Az MSZP az egyetlen ellenzéki párt


Mesterházy AttilaAz MSZP az elmúlt időszakban képes volt bizonyítani, hogy az egyetlen ellenzéki párt az Országgyűlésben, hiszen a Jobbik és az LMP is sok esetben inkább "őfelsége ellenzékeként működött" - jelentette ki Mesterházy Attila Egerben.


Ez azt jelenti, hogy a Jobbik és az LMP is több alkalommal a kormánypárttal együtt szavazott és egymásra licitálva szidta a szocialista pártot és az előző kormányokat - közölte sajtóbeszélgetésen az MSZP elnöke. Hozzátette: a szocialisták által összegyűjtött egymillió ajánlószelvény - egyharmaddal több mint az országgyűlési választásokon -, bár nem jelent áttörést, de azt mutatja, hogy "nyílik a füle" az embereknek arra, amit az MSZP mond.
A Fidesz-kormány az első száz napban "hihetetlenül hatékony, gyors és kíméletlen" volt abban a tekintetben - mondta a szocialista politikus -, hogy miként lehet a saját hatalmát bebetonozni, és úgy megváltoztatni a demokratikus súlyok és ellensúlyok rendszerét, hogy az a miniszterelnök hatalmát szolgálja.
Ezt mutatja az önkormányzati választásokról szóló törvény átírása, az Állami Számvevőszéket, az Alkotmánybíróságot érintő kinevezések, vagy a köztársasági elnök személye. Vagyis a Fidesz már most arra készül, hogy amikor csökken a párt társadalmi támogatottsága, akkor is "le tudjanak fojtani" mindent, ami gyengíthetné a miniszterelnök pozícióját - tette hozzá.
Ugyanakkor kiderült - mondta Mesterházy Attila -, hogy "nagy átverés" volt a Fidesz országgyűlési választási kampánya, hiszen a párt szinte semmit nem teljesített az ígéreteiből. A meg nem valósult ígéretek sorában említette az MSZP elnöke a költségvetési szigor enyhítését, a radikális adócsökkentést, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a rendőrök bérének emelését.
Mindemellett a kormány "kalandorpolitikája" nyomán a környező országok devizáihoz képest is romlott a forint, ezzel a devizahitelesek helyzete, illetve megduplázódott az úgynevezett országkockázati felár - mondta a politikus.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-09-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite