2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonAz MSZP bírálja az ingatlanadót bevezető kerületi önkormányzatokat

Az MSZP bírálja az ingatlanadót bevezető kerületi önkormányzatokat


Az MSZP szerint nagyrészt a kormányzati gazdaságpolitika miatt csökkenő bevételek okozták azt, hogy január 1-jétől több fővárosi kerület ingatlanadót vezetett be, illetve növelte annak mértékét. A szocialisták szerint ugyanakkor a kormánypárti vezetésű önkormányzatok rossz célra költik az ingatlantulajdonosok megadóztatásával keletkező bevételt.


REKLÁM! Kérjük Önöket, hogy az alábbi linken szavazzanak az Akusztik Projektre! A tét nagyon nagy, hiszen a legtöbb szavazatott kapott együttes február 19-én a Papp László Budapest Sportarénába több ezres közönség előtt felléphet az Összefogás koncerten. Legyen ott Nógrád Megye ezen a koncerten nem kell mást tennünk csak szavazni rájuk! Hajrá Akusztik Projekt!
Az alábbi linkre kattintva tudnak szavazni az Akusztik Projekt együttesre!

http://www.facebook.com/osszefogaskoncert?sk=app_221951271229095

adó


Tüttő Kata, a szocialista párt fővárosi frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: mivel a kommunális adót magánszemélyek lakásaira vetik ki, ez valójában ingatlanadó. Hozzátette, hogy hasonló adónem néhány kerületben eddig is létezett, ezekben most a mértékét emelték meg.
Az MSZP-s politikus kifejtette: a kormány gazdaságpolitikájának az önkormányzatok is áldozatául estek; mivel a vállalkozásoknak rosszabbul megy, csökkent a kerületek iparűzésiadó-bevétele, az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer miatt pedig az szja-bevételük is kevesebb lett. Mint mondta, a kerületek is döntően erre hivatkozva vezették be a kommunális adót.
Molnár Gyula, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s tagja ezzel szemben arra mutatott rá, hogy több kerület "felesleges presztízsberuházásokra", tanácsadói szerződésekre költi a pénzt. Példaként hozta a XII. kerületi önkormányzatot - itt korábban is volt az építményeket terhelő adó -, amely például a sportcsarnoképítésre felvetett frankhitelét törleszti, illetve Zuglót, ahol "Papcsák Ferencnek 53 tanácsadói szerződése van egy elemzés szerint".
Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a fideszes polgármester nem lakik az általa vezetett XIV. kerületben, így neki nem kell ingatlanadót fizetnie.
Az ellenzéki politikus emellett hangsúlyozta, hogy az MSZP a parlament jövő heti szezonnyitójára beterjeszti hétpontos gazdaságélénkítő javaslatát, amely a többi között visszaállítaná a progresszív szja-rendszert.
Arra a kérdésre, lát-e esélyt arra, hogy több fővárosi kerület is ingatlanadó kivetéséről döntsön, Tüttő Kata úgy válaszolt: a szocialista vezetésű XIII. kerület és a kispesti önkormányzat nem tervez ilyet, a hírek szerint azonban a VIII. kerület fontolgatja, noha az ott élők többségének nagy terhet jelentene ez.
A tájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint jelenleg hat fővárosi kerület szed ingatlanadót: a II., a III., a IV., a XII., a XIV. és a XXII., összege pedig évi 9 és 25 ezer forint között változik.
Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-02-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite