2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
ItthonAz MSZP határozottan kijelenti: nem készítettek alkotmányjavaslatot

Az MSZP határozottan kijelenti: nem készítettek alkotmányjavaslatot


Török Zsolt01Az MSZP szóvivője tiltakozott Rétvári Bence kijelentése ellen, miszerint a párt titokban alkotmánytervezetet készített 2006-ban.


Az MSZP nem készített alkotmányjavaslatot, és a szocialisták nem is tárgyalták az igazságügyi minisztérium 2006-os alaptörvény-tervezetét - ismételte meg Török Zsolt szóvivő, arra szólítva fel a kereszténydemokrata Rétvári Bencét, hogy "tartsa tiszteletben a tízparancsolatot, ne hazudjon".


Rétvári Bence az MTI-nek azt mondta: az MSZP a gátja az alkotmányozási párbeszédnek, "amíg kormányon voltak addig a titokban, a nyilvánosság elől elzárva készítették el saját alkotmánytervezetüket, most ellenzékben pedig az alkotmányozásból való kivonulással akadályozták meg a párbeszéd és a konszenzus lehetőségét".


Török Zsolt erre reagálva hangsúlyozta: pártja nem vett részt az alkotmánytervezet elkészítésében. De hazugság az is, hogy a Petrétei József vezette igazságügyi tárca javaslata - mint azt Rétvári Bence állította - nem tette volna lehetővé, hogy a parlamenti képviselők a legfőbb ügyészt interpellálják - tette hozzá, megjegyezve: ezt a lehetőséget a tervezet továbbra is biztosította volna.
A szocialisták szóvivője szerint a kereszténydemokrata politikusnak nemcsak a hazugság miatt kell "elszámolnia a lelkiismeretével", hanem azért is, mert a kormány, amelynek államtitkára, a hetedik és a tizedik parancsolatot (Ne lopj!; Mások tulajdonát ne kívánd!) is megszegte.


Török Zsolt úgy fogalmazott: a kabinet "ellopta" hárommillió ember nyugdíj-megtakarítását, majd olyan adótörvényt fogadtatott el, amellyel a 300 ezer forintnál kevesebbet keresők jövedelmének egy részét elvette, "és azt a kormánypárti politikusok zsebébe tömte, akik így havi 200-300 ezer forinttal gazdagodhattak".

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite