2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonAz MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a betétek védelme érdekében

Az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a betétek védelme érdekében


Az MSZP az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi, hogy törvényt lehessen alkotni a betétesek betéteinek védelméről - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Józsa István.

parlament001


Az MSZP frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: információik szerint sokan féltik betéteiket és azok kivonására készülnek, ez azonban katasztrofális következményekkel járna. Az MSZP ezért a betéteik bankban tartására kéri a betéteseket és úgy látja, egy a betétek biztonságát garantáló törvény megnyugtathatná a befektetőket. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "meg kell fékezni a lavinaként terjedő pénzügyi válsághelyzetet, amelyet az Orbán-kormány felelőtlen gazdaságpolitikája eredményezett". Józsa István emlékeztetett arra, hogy a Bajnai-kormány 2009-ben hasonló tartalmú kormányhatározatot fogadott el, amely akkor meg is hozta az eredményt és elindult egy konszolidáció. Hozzátette: a soron kívül elfogadandó törvény jelenleg is konszolidálná a helyzetet, megnyugtatná a betéteseket és garanciát adna a betéteikre.

Az MSZP emellett a rendkívüli parlamenti ülésen kezdeményezné a jegybanktörvény visszavonását is, illetve egy tárgyalási mandátum kidolgozását a Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter vezette delegációnak a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatandó tárgyalásokra. Ezzel Józsa István szerint parlamenti szinten kapna mandátumot Fellegi Tamás "a kényszerhelyzet megoldására: hiszen bár a kormány az IMF-hez fordult de nem vesz tudomást a valós helyzetről". Mivel az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívásához több képviselő aláírására van szükség, mint ahányan az ellenzéki sorokban ülnek, az MSZP "felhívja a felelős kormánypárti politikusokat" is a kezdeményezés támogatására.

A szocialista politikus Fellegi Tamás csütörtöki szavai - miszerint a kormány minél gyorsabb megállapodást akar az IMF-el és egy elővigyázatossági készenlétihitel-megállapodást elfogadhatónak tart a kabinet - "talán valami reményt jelentenek, hogy egy gondolkodás elindult a kormány részéről, de ez megkésett és törvényi garanciák jobb alátámasztást jelentenének, mint ezek az egymásnak sokszor ellentmondó kormányzati nyilatkozatok". Hozzátette: a csütörtökre összehívott "válságtanácskozás" a gazdasági kormányzat, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Bankszövetség részvételével "fontos, ugyanakkor elkésett lépés", hiszen a kormánynak sokkal hamarabb meg kellett volna hallgatnia a szakmai szervezetek javaslatait.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-01-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite