2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonAz MSZP szerint a büdzsé megbukott

Az MSZP szerint a büdzsé megbukott


Szekeres ImreAz MSZP azt javasolja, hogy a kormány a költségvetés konszolidálása és a társadalmi igazságosság érdekében terjesszen elő új, július elsején életbe lépő adótörvényt. Szekeres Imre gazdaságpolitikai kabinetvezető azt mondta: a büdzsé megbukott, a kormány által eltervezett bevételek nem folynak be, így három hónap alatt az egész évre tervezett hiány teljesült.


A szocialisták - folytatta - ezért olyan új adórendszerre tesznek javaslatot, amely fél év alatt 375 milliárd forint többletbevételhez juttatná a költségvetést, ugyanakkor az igazságos közteherviselést is szolgálná. Ötmillió forint jövedelem felett 32 százalékos személyi jövedelemadót írnának elő, és visszaállítanák az idén 20 százalékkal csökkentett munkavállalói kedvezményt. "Így a havonta bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők nem járnának rosszul, és Rogán Antalnak sem kellene Rambót játszania" - mondta Szekeres Imre. Az MSZP emellett a tavalyi szinten tartaná a tőkejövedelmek adóját, a társasági adó csökkentése helyett pedig a társadalombiztosítási járulékot mérsékelné 3 százalékkal.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite