2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonAz OÉT mielőbbi összehívását sürgetik a szakszervezetek és a munkaadók

Az OÉT mielőbbi összehívását sürgetik a szakszervezetek és a munkaadók


OÉTA szakszervezetek és a munkaadók is azt szeretnék, hogy a kormány mielőbb hívja össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), mivel lassan négy hónap telt el a legutóbbi tanácskozás óta.


Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke kedden az MTI-nek hangsúlyozta: a kormány - annak ellenére, hogy tagja az OÉT-nek - négy hónapja nem hajlandó részt venni az OÉT munkájában. A kormány írásbeli konzultációt kezdeményez az oldalak képviselőivel az OÉT további működésének koncepciójáról.
Borsik idézte az alkotmány 36. paragrafusát, amely szerint feladatának ellátása során a kormány együttműködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel. Hozzátette: az elmúlt négy hónapban számos olyan törvénymódosítás volt, amelyről a törvényeknek megfelelően egyeztetni kellett volna az érdekegyeztető tanácsban. Példaként a végkielégítések limitálását és a háztartási munkát említette. Utóbbi álláspontja szerint "munkavállaló- és társadalom-ellenes", és inkább a feketefoglalkoztatást segíti elő.
Emlékeztetett: az OÉT-ről szóló törvény előírja, hogy mely témakörökben kell konzultálnia a kormánynak a munkaadókkal és munkavállalókkal, így egyeztetni kell a foglalkoztatás-, és bérpolitikáról, a munkajogi szabályozásról, a munkavédelemről és még számos kérdésről, amit azonban a kormány nem tett meg. Borsik János szerint ezzel "a kormány törvényt sértett az elmúlt négy hónapban", és a munkavállalók érdekeit sértette meg. Hangsúlyozta: az Autonómok nem hívei az informális egyeztetésnek - ezt az előző kormány idején is visszautasították -, mivel annak komoly hiányossága, hogy - jegyzőkönyv, emlékeztető és nyilvánosság hiányában - nincs felelősség, így a felek az ott elhangzottakat saját érdekeik szerint értelmezik utólag.
Borsik János hangsúlyozta: a szakszervezet a kormány összetételétől függetlenül mindig a partnerséget hirdette. Elmondta: hivatalos értesítést és egyéb tájékoztatást sem kaptak arról, hogy az OÉT új kereteiről tárgyalna a kormány. Véleménye szerint első helyen a magyar munkavállalók idei és jövő évi foglalkoztatási és kereseti feltételeiről kellene tárgyalni, ennél nincs fontosabb. Hozzátette: a kormánynak a törvény szerint konzultálnia kell az OÉT-tel a jövő évi költségvetés tervezetéről, valamint október 31-ig be kell nyújtania az érdekegyeztető tanácsnak a 2011. évi bruttó keresetnövelési ajánlását. További fontos, megvitatandó kérdésként említette a korengedményes, és a korkedvezményes nyugdíj kérdését.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: éppen ideje, hogy összehívják az OÉT-et, és "szomorúan vették tudomásul", hogy a júliusi adótörvényekkel kapcsolatban figyelmen kívül hagyták a munkaadókkal és a munkavállalókkal való egyeztetést. Emlékeztetett: a miniszterelnök korábban megígérte, hogy augusztus végén vagy szeptember elején összehívja az OÉT-et.
Nagy Anna kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: a kormány írásbeli konzultációt kezdeményez az oldalak képviselőivel arról, hogy az OÉT tagszervezetei megosszák a tapasztalataikat, javaslataikat az eddigi munka alapján. Az írásbeli konzultációra vonatkozó leveleket a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden megküldte az OÉT tagszervezeteinek, amelyeknek a szeptember 25-ig kell eljuttatniuk javaslataikat a minisztériumhoz. A kormányszóvivő ismertette: a kormány a javaslatok alapján az oldalakkal együttműködve alakítja ki az OÉT további működésének koncepcióját, majd ezután kezdődhet meg az érdemi kérdések tárgyalása. A jelenlegi rendszernél hatékonyabb, gyorsabb és költséghatékonyabb rendszert szeretne kialakítani a kormány az érdekegyeztetésben - hangsúlyozta.
Arra a mindkét oldal által felvetett kijelentésre, amely szerint a kormánynak törvényi kötelessége lett volna egyeztetni a munkaadókkal és a munkavállalókkal az utóbbi 4 hónapban az őket érintő törvényekről, Nagy Anna úgy reagált: ágazati egyeztetések voltak több szervezettel is, tehát "az érdekegyeztetés működött".


Forrás: MTI/HIR PORT24

 

2010-08-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite