2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
SportAz olimpiai bajnok Kovács Ágnes doktor lesz

Az olimpiai bajnok Kovács Ágnes doktor lesz


Három diplomája mellé a doktori képesítést is meg akarja szerezni a 2000-es sydneyi olimpia bajnoka, a világ- és Európa-bajnok úszónő, Kovács Ágnes.

kovacsagnes

Az elmúlt két évben legfőképpen kisfia, Gábor Dominik kötötte le a magyar úszósport közelmúltbeli sztárjának mindennapjait, akinek elmondása szerint gyermeke születése óta 180 fokban változott az élete, bár az otthoni babázás mellett is voltak "sportos" feladatai, mint például a tavalyi debreceni úszó Eb píáros vezetői posztja.

Idén a bajnoknő új kihívásokat megcélozva határozott úgy, hogy doktori fokozatot szerez a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán (TF).

"Mindig is szerepelt hosszú távú terveim között, hogy egyszer doktori képesítésem is legyen. Az élsport mellett számomra mindig is fontos volt a tanulás" - mondta el az MTI-nek Kovács Ágnes, aki első diplomáját Amerikában szerezte az Arizona State Universityn marketing-kommunikáció szakon, majd a budapesti Corvinus Egyetemen végzett el másoddiplomás képzést közgazdász-szociológus szakon, illetve a TF-en jutott edzői képesítéshez. Angolul felsőfokon beszél, olaszból pedig középfokú nyelvvizsgája van.

"A doktori iskolába tavasszal jelentkeztem, nyár elején volt írásbeli és szóbeli felvételi, a jó hírt pedig, hogy felvételt nyertem, nyár közepén tudtam meg - mondta az MTI-nek. - A doktorihoz nem csupán a megadott kurzusokat kell elvégezni, hanem mellette számos publikációt kell írni, előadásokat tartani, illetve el kell készíteni a doktori disszertációt. Az én értekezésem címe: Élsportolók és média a társadalomban a 21. század elején Magyarországon."

Kovács Ágnes számára a doktori képzés előadásai kedden kezdődtek el. A közeljövőben visszatérését tervezi a TF-re is, ahol 2009-től 2011-ig, egészen a szülésig az intézmény kommunikációs felelőse, illetve előadó tanára volt.

 

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-09-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite