2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonBajnai: Orbán szemben áll az egész országgal

Bajnai: Orbán szemben áll az egész országgal


Bajnai Gordon volt kormányfő szerint a paksi erőmű bővítésével kapcsolatban nem az ellenzékkel áll szemben Orbán Viktor, hanem az országgal, a kormány pedig elveszítette legitimációját, hogy ebben a kérdésben döntsön.

Bajnai Gordon0116_1


Ezt az Együtt-PM vezetője hétfői blogbejegyzésében közölte. Az ellenzéki politikus a Medián közvélemény-kutatási adataira hivatkozott. Közölte: a kormányzati propaganda hiába próbálja pártpolitikai vitának láttatni a paksi bővítést és főleg a módja elleni tiltakozást, "az Orbán-Putyin paktummal a rezsim nem az ellenzékkel, hanem az ország többségével áll szemben".


Bajnai Gordon a Fidesz egy régi politikai jelmondatát alkalmazva közölte: az Orbán-kormány elveszítette legitimációját, hogy ebben a kérdésben döntsön. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet hétfőn az MTI-hez eljuttatott kutatása szerint a magyarok többsége általában egyetért a paksi bővítéssel, azt ugyanakkor ellenzi, hogy azt egy orosz állami vállalat orosz hitelből valósítsa meg.


A január 24. és 28. között végzett kutatásban megkérdezettek 51 százaléka egyetértett azzal, hogy Pakson új erőmű épüljön a már meglévő mellett, addig azt, hogy az új létesítményt orosz állami vállalat építse fel orosz hitelből, 34 százalék támogatná, 56 százalék ellenzi. A közleményben megjegyezték: az orosz bővítést 2012 nyarán még csak 25 százalék támogatta; az elfogadottság növekedése "egyértelműen a kormánypárti szavazók áthangolódásából adódik".

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-02-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite