2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonBajnai 12 forintot keresett kormányfőként

Bajnai 12 forintot keresett kormányfőként


Bajnai Gordon2Havonta egy forintot keresett. ez adott erkölcsi alapot ahhoz, hogy az állami vezetők fizetését is csökkentse - állítja a miniszterelnök, aki barátjának tartja Gyurcsány Ferencet és nem tart Orbán Viktortól. szereti az LGT-t, a Pink Floydot és az AC/DC-t, és örül Lovasi András díjának. Kormányfői megbízatása után pedig Bajnai Gordon pihen pár hónapot. Elrakja emlékbe az egy éves munkával megkeresett 12 forint miniszterelnöki fizetését Bajnai Gordon - olvasható a Blikkben. A kormányfő szerdán egy órán át fogadta a lap olvasóink telefonjait és válaszolt az interneten feltett kérdésekre.


Arra a kérdésre, mikor lesz euró Magyarországon, úgy válaszolt: ha a jelenlegi gazdasági pályán marad az ország, akkor 2014. január 1-jén euróval fizethetünk Magyarországon. De ehhez le kell vonnunk a tanulságokat a válságból, takarékoskodnunk kell, a következő évek növekedéséből nem osztogatni, hanem bölcsen befektetni szükséges, és közben olyan további változásokra van szüksége az országnak, amely az euró bevezetését követően versenyképessé tesz minket, mert az sem mindegy, hogy hogyan vezetjük be, nem szabad, hogy az euró stagnálást hozzon - tette hozzá. Véleménye szerint az euró bevezetésének elhalasztása azonban súlyos hiba lenne, mert a családok, vállalkozások biztonságával játszik az, aki ezt a folyamatot nem sietteti.


Kitért arra is, hogy mind a tizenkét forintot, amit az elmúlt egy évben keresett, megtartja és elrakja emlékbe. Megjegyezte, ennek a havi egy forintos fizetésnek fontos üzenete volt. Azt kértük az állami intézmények, cégek vezetőitől, hogy a válság miatt, a szolidaritás érdekében érjék be ők is kevesebb fizetéssel, azt hiszem erre nem lett volna erkölcsi alapom, ha a saját fizetésemet nem csökkentem - idézte fel.


A BKV körüli botrányt firtató kérdésre a kormányfő azt felelte: "A BKV botrányok megmutatták azt, amit már évek óta mindannyian érzünk, hogy kicsiben és nagyban a korrupció jelen van Magyarországon.... bízom benne, hogy a feltárt ügyek és a kiszabott büntetés elrettentő hatású lesz." Fontos lépésnek nevezte a tisztulás érdekében a kormány által bevezetett intézkedéseket: az ilyen ügyeket bejelentők védelmét és jutalmazását és az átlaghatósági megállapodásokat a közbeszerzéseknél. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a párt- és kampányfinanszírozásról szóló törvényt az ellenzék tartózkodása miatt nem fogadta el a parlament.


Egy olvasó arra volt kíváncsi, hogy a barátjának tartja-e Gyurcsány Ferencet és tart-e Orbán Viktortól. Bajnai Gordon az elsőre igennel, a másodikra nemmel felelt. A kérdezőnek azt mondta, ne összekeverje össze a sorrendet, ahogyan ő sem keveri soha össze a barátságot a munkával.
Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy fiatalon az LGT-én nőtt fel, de a Kispál és a borz is a kedvencei között van, ezért örült, hogy Lovasi András megkapta a Kossuth díjat. A külföldiek közül a Pink Floyd a kedvencem, de a tavalyi év legnagyobb koncertélménye az AC-DC volt - mondta a kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy hol folytatja majd a munkáját Bajnai Gordon azt válaszolta: pár hónap szünetet tart.

2010-03-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite