Baktériumzabáló burkolólapok Romhányból
Baktériumokat zabáló burkolólapok gyártását készítik elő Romhányban. A Nógrád megyei kerámiagyár csempéi fotokatalitikus és más technológiák felhasználása által elpusztítják a fertőzéseket okozó és egészségre káros mikroorganizmusokat, ezzel az egészségügyi intézményekben, közösségi terekben új típusú fertőtlenítés nyit új távlatokat.
Jelenleg folynak az előkészületek és a kísérletek az ipari gyártás beindítására, várhatólag az év vége előtt jönnek le az első termékek a futószalagról - mondta a Nógrád24.hu-nak Simon László a cég ügyvezető igazgatója.
A baktériumokat megsemmisítő burkolólapok iránt fokozott érdeklődére számítanak a világ minden részéből - mondta a Gamma-Kerámia Kft ügyvezető igazgatója. Simon László tákoztatása szerint a forradalmian új termékek sorozatgyártását a Veszprémi és két másik egyetemmel közösen készítik elő. A különleges felületű, a korábbiakhoz hasonlóan külsőleg is esztétikus megjelenésű burkolóanyagok önállóan is képesek sterilizálni a környezetet. A mikroorganizmusok elpusztításához nem szükséges más fertőtlenítőszert alkalmazni, így költség- és környezetkímélő hatásuk miatt Európában is eladható terméknek bizonyulnak.
Az 1924 óta működő romhányi gyárban működő Gamma-Kerámia Kft. az antibakteriális csempékkel kitörni készül a gazdasági és ingatlanválság okozta visszaesésből. Az évi 120 ezer lakás és közösségi létesítmény burkolásához szükséges más termékeikkel együtt a jelenlegi 600 millió forintos árbevétel jelentős növekedésére számítanak. A végrehajtott 200 millió forintos géppark fejlesztésükhöz 50 millió forintos európai uniós támogatást nyertek. Új, energiatakarékos technológiájukkal 15 százalékos megtakarítást érnek el, 75 fős létszámukat újabb munkahelyekkel erősítik meg.
Exportértékesítésüket a nyugat európai országokra is tervezik kiterjeszteni. Jelenleg a szomszédos Szlovákiában és Romániában vannak viszonteladó partnereik.
Nógrád24.hu