2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonBankadó - a végső változat

Bankadó - a végső változat


Csak a takarékszövetkezetek és a - postát is beleértve - a pénzügyi szolgáltatók mentesülnek az adófizetés alól.
Két terület lesz mentes csupán a bankadó megfizetése alól: a takarékszövetkezetek és a - postát is beleértve - a pénzügyi szolgáltatók; a három évnél nem régebben alakult biztosítók végül nem kapják meg ezt a lehetőséget - mondta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek csütörtökön, azt követően, hogy a nap folyamán két ellentétes hír is megjelent arról, fennmarad-e a lex Járai néven ismertté vált, a egyes biztosítók bankadó alóli mentességét szolgáló javaslatról.


Csütörtökön reggel Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-nek azt mondta: a kormány nem lép vissza a "lex Járaitól", azzal együtt szavazza meg délután az Országgyűlés a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomagot. Kiemelte: a kormány továbbra is támogatja, hogy fennmaradjon azon kivételek köre a banki adó fizetési kötelezettsége alól, amelyeket már megszavaztak, hogy mindenki, így a kistelepüléseken élők számára is könnyen elérhetők legyenek a pénzügyi szolgáltatások, illetve hogy a piacra új szereplőként belépők ne lehetetlenedjenek el.


Csütörtökön délután azonban felkerült az Országgyűlés honlapjára a nemzetgazdasági miniszter által beterjesztett, zárószavazás előtti módosítócsomag, amely szerint a tevékenységi engedélyüket első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítóknak is meg kell fizetniük a különadót, vagyis nem lesz lex Járai. Ezt a módosító javaslat azzal indokolja, hogy a törvényjavaslat fizetési kötelezettséget írna elő normatív jelleggel, így indokolatlan a kivétel alkalmazása; és az eredeti jogszabálytervezethez képest a biztosítók adókulcsa 5,8-ról 6,2 százalékra nő.


Eltörli a takarékszövetkezetekre vonatkozó kedvezményt is a javaslat, kedvezményezésüket úgy éri el, hogy a hitelintézetek esetében a korábbi általános 0,45 százalék helyett az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az e feletti összegre 0,5 százalék az adó.


A módosító javaslat kiveszi az adófizetési kötelezettség alól a pénzügyi közvetítőket, amit azzal indokol, hogy a nettó árbevétel alapján történő adófizetés többségüknél jelentős veszteségeket okozna, a közvetítők egy részét ellehetetlenítené. A pénzügyi közvetítők csoportja nem egységes, hitelközvetítőkből és biztosításközvetítőkből áll, az egységes adóalap alkalmazása ezért ebben az esetben nem megfelelő - áll az indoklásban.


A pénzügyi vállalkozások adókulcsa 6 százalékról 6,5 százalékra emelkedik.
Rogán Antal az MTI-nek azt mondta: két komoly kőbevésett eleme volt a bankadónak, az, hogy megszabták a várt bevételt, amelyen nem kívántak változtatni, illetve megvizsgálták azokat a területeket, amelyeken alapvetően piaci okok miatt nem célszerű a bankadót kiterjeszteni.


Három esetleges mentességet élvező terület merült fel - fűzte hozzá. A biztosítási piac, ahol az új belépőknél úgy érezték, lehetetlen helyzetbe hoznák a bankadóval a piac legfiatalabb szereplőit; a másik ilyen a takarékszövetkezetek köre volt, ezek kisebb településeken működve, nagyobb üzemi költségek lényegesen nagyobb teher mellett végzik az emberek számára hasznos pénzügyi tevékenységüket; a harmadik pedig a postával jellemezhető pénzügyi szolgálgatók köre, amelyek nem teljes egészében banki tevékenységet folytatnak, hanem bizonyos pénzügyi szolgáltatások nyújtanak.


A fideszes politikus szerint minden mentességet képviselni kell, és meg is kell tudni védeni az európai fórumokon. Mind a három terület fontos és az érvek is megfelelőek, de a kormánynak fontossági sorrendet kellett szabnia - szögezte le azzal, hogy így az elmúlt hetek egyeztetései után a kormány csütörtök délutáni végleges döntése alapján két olyan módosítást tartanak fenn, amelyeket nemzetközi színtéren, beleértve az Európai Bizottságot és európai fórumokat is meg tudnak védeni: a takarékszövetkezetek, és a pénzügyi közvetítők.


A biztosítási piac esetében a kormány azt javasolta a frakciónak, lépjenek vissza ettől a módosítástól annak ellenére, hogy az érvek továbbra is jogosak - idézte fel Rogán Antal. Szerinte ezzel a döntéssel gyakorlatilag két évre bezárjuk a biztosítási piacot az új szereplők előtt. Sajnálatos, hogy ez a helyzet, de a takarékszövetkezetek, a pénzügyi közvetítők, így a posta érdekében ezt a lépést meg kell tenni - közölte.


Kiemelte: a két kivétel bevételt jelent a bankadónál, azért annak mértékét módosítják.
A biztosítók kivétele hat társaságot érintett volna: a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., az ERGO Életbiztosító Zrt., a Genertel Biztosító Zrt., az MKB két közelmúltban alapított biztosítója, azaz az MKB Általános Biztosító Zrt. és az MKB Életbiztosító Zrt., illetve a Wabard Biztosító Zrt. A szabály úgyanis úgy szólt: nem kellene a három éven belül alakult ("tevékenységi engedélyét első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző") biztosítóknak a különadót megfizetniük.


Korábban Rogán Antal adta be az eredeti, a biztosítók mentességét szolgáló módosító javaslatot, de azt visszavonta, majd a számvevőszéki és költségvetési bizottságon keresztül a kormány újra beterjesztette és tovább bővítette a mentességet élvezők körét.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-07-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite