2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBátonyterenye - Egy hónap alatt kétszer tört be a rabló ugyanabba a házba

Visszatért a házba a betörő


A 23 éves bátonyterenyei férfit a rendőrök elfogták.

rendorsegharom

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás T. Tamás 22 éves bátonyterenyei lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. május 20-án 13 óra körüli időben egy bátonyterenyei ideiglenesen lakatlan családi ház nyitott kazánházából a fűtésrendszerről réz fűtési csövet és keringető szivattyút távolított el, majd a helyszínről sietve távozott.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves férfit a bejelentést követően a rendőrök egy órán belül beazonosították és elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, az ekkor eltulajdonított tárgyakat felkutatták és lefoglalták. A beszerzett adatok szerint megállapítást nyert továbbá az is, hogy T. Tamás 2014. május 9-én a kora reggeli órákban az ingatlanba, a nyitva hagyott fürdőszoba ablakon keresztül bemászott és a ház helyiségeit átkutatva, onnan digitális fényképezőgépet, mobiltelefont és egyéb értékeket tulajdonított el.

A rendőrkapitányságra előállított T. Tamást a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett és lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt.

Forrás: Police.hu/ Nógrád24

 

 

2014-05-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite