2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBátonyterenyén Bajnai uniós támogatásból felújított iskolát adott át

Bátonyterenyén Bajnai uniós támogatásból felújított iskolát adott át

bajnai01Az összefogást hangsúlyozta Bajnai Gordon a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol uniós támogatásból felújított iskolát adott át hétfőn. A miniszterelnök beszédében úgy fogalmazott: "Bátonyterenyén már jó régen megértettek valamit a lényegből". Annak kapcsán, hogy 26 évvel ezelőtt egyesült Kisterenye, Nagybátony és Szupatak, Bajnai Gordon azt mondta: megértették már akkor is, hogy összefogásra van szükség ahhoz, hogy ez a térség elindulhasson előre.


Jó lenne, ha az országban többen megértenék ezt az üzenetet - tette hozzá.

A kormányfő arra is kitért, hogy a bátonyterenyei az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségének egyike, de "megértették, hogy az a kivezető út, hogy a jövőbe fektetnek akkor is, ha a jelen nagyon nehéz".

Szólt a bölcsődepályázatról, a gyermekesély programról, és "az ország legnagyobb ellenségéről", a munkanélküliségről. A térségben elnyert források felét, több mint egymilliárd forintot munkahelyteremtésre nyerték a vállalkozások - mondta.

Bajnai Gordon az értékes és valódi tudás fontossága kapcsán azt is megemlítette, az unió tanácsa múlt héten tette az EU egyik legfontosabb célkitűzésévé, hogy a következő tíz évben hányan végeznek a felsőoktatásban, és hogyan lehet csökkenteni a lemorzsolódást a középiskola elvégzése előtt.

Majd ezzel fordult a gyerekekhez: "Ha azt gondoljátok, hogy itt Magyarországon talán butaságokat is beszélnek a vezetők, akkor nézzetek messzebb, nézzetek Európába (...), ott már talán csak jól tudják, hogy egész Európának ez az egyik legfontosabb feladata."

Az iskolai beruházás részleteit ismertetve  Lavajné Dóka Éva, Bátonyterenye polgármestere elmondta: a több, mint 400 diákot tanító Kossuth Lajos Általános Iskola 249 millió forintos bővítéséhez 213 milliós vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a fenntartó kistérségi társulás. A város ezt 36 millió forinttal egészítette ki, ebből 17 milliót minisztériumi támogatásként nyertek.

A projekt magában foglalta a régi iskolaépület homlokzatának felújítását, egy új szárny felépítését, és új oktatási eszközök beszerzését is.

A beruházás keretében 240 korszerű ablakot építettek be, lecserélték az elöregedett ajtókat. Az új szárnyban négy tanterem és egy tornaszoba kapott helyet, lehetővé téve az alsó tagozat átköltözését a régi épületből.

Az új tantermekben 2010 szeptemberében kezdődik meg a tanítás - mondta a polgármester.

 

 

2010-03-29

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite