2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBecsó: Elegáns döntés született a parlamentben

Becsó: Elegáns döntés született a parlamentben


Elegáns döntés született a parlamentben, amikor az Országgyűlés kimondta, hogy a megyei közgyűlésnek a megyeszékhelyen kell működnie. Erről Becsó Zsolt, a kelet-nógrádi térség országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés korábbi elnöke beszélt a Radio Focus ma reggeli magazinműsorában.

becsózsolt


Mint mondta, teljesen váratlanul és előkészítetlenül került a megyei közgyűlés alakuló ülésnek napirendjére a székhelyáthelyezés ügye, és ennek megfelelően nem is pártpolitikai döntés született, a képviselők területi hovatartozás szerint, pártoktól függetlenül szavaztak. Becsó szerint bár az október 22-i döntéssel csak a megyei közgyűlés székhelyének áthelyezéséről volt szó, ám a döntés következményeként előbb-utóbb napirendre került volna a megyeszékhely áthelyezése is.


A politikus úgy fogalmazott: az áthelyezésnek voltak racionális és érzelmi indokai is, ezek közé sorolta a történelmi múltat, amely szerint Nógrád székhelye Balassagyarmat volt, a megyei önkormányzat feladatának átrendezését, és azt is, hogy a megyei jogú város lakói nem szavaznak a megyei közgyűlés összetételére.

 

Forrás: RADIO FOCUS/NÓGRÁD24

2014-11-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite