2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBecsó Zsolt: elhibázott volt a korábbi területfejlesztési politika

Becsó Zsolt: elhibázott volt a korábbi területfejlesztési politika


A Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke szerint jó döntés volt, hogy megyei szintre került vissza a területfejlesztés.

Becsó Zsolt003


A korábbi, elhibázott, a regionalitásra épülő területfejlesztési politika miatt nagy veszteségeket szenvedett el a megye - mondta Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP) szerdán a Széchenyi Programiroda tavaszi konferenciasorozatának salgótarjáni állomásán tartott előadásában.


Nógrád megye forrásszerzési aktivitását 2010-ig katasztrofálisnak nevezte az elnök. Rámutatott: 2007-től a Regionális Operatív Programból (ROP) a forrásoknak csak 11 százalékát érte el Nógrád. "Csak lakosságarányosan 17 százaléknak kellett volna lennie, de ha súlyozzuk a halmozottan hátrányos helyzettel, 20-25 százalékon kellett volna állnia" - mondta. Hozzátette: az utóbbi három év aránya már 14-15 százalékos.


Becsó Zsolt kitért arra, hogy a 2014-2020 közötti időszakban országosan mintegy ezer milliárd forint jut területfejlesztésre az új Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, a megyék pedig tervezési és döntési kompetenciával rendelkeznek. Nógrádba ebből a pénzből az elnök tájékoztatása szerint tízmilliárd forint kerül, ezt biztosan ott használják fel.


A megyei önkormányzat vezetője szerint a következő hét év el fogja dönteni, hogy Nógrád végérvényesen meg tud-e kapaszkodni a főváros fejlődési zónájának szélén, vagy végképp leszakad, és kiüresedik a megye.


Becsó Zsolt rámutatott, hogy 2000-2010 között folyamatosan nőtt a térségek közötti különbség. Példaként elmondta, hogy ebben az időben Nógrádban nőtt a legkisebb mértékben, illetve 2004-től stagnált az egy főre jutó GDP, a foglalkoztatási ráta pedig 40 százalék alá, 39,6 százalékra csökkent. Hozzátette: az utóbbi három év alatt sikerült a kormány figyelmét a térségre irányítani.

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-05-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite