2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBecsó Zsolt: Nógrád Megye sikerre van ítéltetve

Nógrád Megye sikerre van ítéltetve - Becsó Zsolttal Nógrád megye közgyűlésének elnökével, Bátonyterenye, Pásztó térségének országgyűlési képviselőjével beszélgettünk

Bátonyterenye Nagybátony- falu városrészben tartott majálison beszélgettünk. Nógrád Megye helyzetéről, jövőjéről, lehetőségeiről.

Becsó Zsolt


2002-től a leépülés jeleivel lehet találkozni már a megye nyugati felén is. 2003-04-re megtört az a dinamizmus, amely jellemezte azt a térséget. Folyamatosan elhagyták a rétsági ipari parkot is a cégek.
Ma ott tartunk, hogy sok olyan hely van, ahol a pénzt el lehet költeni igényesen, színvonalasan, de kevés az a hely, ahol termelő munka folyik, az emberek bevételt termelhetnek. Kevés tartós munkahely létesült, most pedig a válság hatására a munkanélküliek száma 8000-re növekedett.
A megye keleti felére pedig a ciklikusság jellemző. Most a nagyon mély kátyúból kell nagyon gyorsan kilábalni. Ehhez Salgótarján fejlődése húzóerő lehet. Bátonyterenye és Salgótarján helyzete, fejlődése nem választható szét.

Majális


Pásztó számára a történelmi múlt jelenthet nagyon erős kapaszkodót. Pásztó lehet a következő agglomerációs határ.

A fejlődés elemei megvannak - hangsúlyozta a képviselő. A megye sikerre van ítéltetve. Ehhez gazdasági átpozícionálás kell.
Kitért az Észak- Déli tranzit folyósóra, amely Nógrádon halad át, és amely magával hozza a közúthálózat fejlesztését. Fontos és elengedhetetlen része a fejlődésnek a 81. számú vasúti fővonal fejlesztése.
Hangsúlyozta még az autó, az energetikai klaszterhez való kapcsolódást is.

Mindezeken kívül miben lehet még a megyének vonzereje?

A túrizmus, az alternatív energia felhasználása, Budapest közelsége és az összefogás, az ami segíthet abban, hogy a gyors fejlődés útjára lépjünk. Megvan a nógrádi emberekben a kreativitás ami ehhez elengedhetetlen.

Gyenge lábakon áll az infrastruktúra a térségben, ha a turizmust nézzük. Kevés a színvonalas szállás. Az egész megyében 1 év alatt kevesebb vendég éjszaka van, mint például Bogács településen.
Ezen a területen Hollókő, Ipolytarnóc, Mátraverebély-Szentkút, és a Bányamúzeum lehet az az erő, ami az országhatáron is túlmutat. Országhatáron belül pedig az irodalmi emlékhelyek, a végvárrendszer lehet vonzó az idelátogatók számára.

Az összefogás és az együttműködés csodára képes - Mondta Becsó Zsolt a III. Bence majálison Nagybátonyban

 

Majális01


Történelmi győzelmet sikerült aratni, így végre Bátonyterenyén is bekövetkezett a rendszerváltozás. Most, hogy eljött a változás ideje, nem kerülheti el Bátonyterenyét sem. Becsó Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem csak azok képviselője szeretne lenni, akik rászavaztak, hanem minden Bátonyterenyeinek és a térségben élőknek.
A majális az elnöki köszöntő után tovább folytatódott, ahol a gyerekek, felnőttek egyaránt megtaláltál a számukra kedves szórakozást. Beszélgethettek a képviselőikkel és együtt ünnepelhették bátony-falu sikereit.

 

2010-05-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite