2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
BulvárBefellegzett Fábrynak?

Befellegzett Fábrynak?


Fábry Sándor már nem a régi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legutóbbi nézettségi adatok, és a közönség erőltetett reakciói a showman poénáradatára. Fábry kétség kívül belefáradt a házigazda szerepébe és unalmas műsorával már nemcsak önmagát, de közönségét is fárasztja.

Fábry Sándor


Különféle mentőövekkel próbálkozott az ismert kereskedelmi csatorna egyik kiemelkedő arcaként Fábry Sándor, műsorába ugyanis egy világsztárt is felvonultatott, ám a nézőket még az egykori Dallas-sztár sem tudta a képernyők elé szegezni.


Ami tavaly nem sikerült a Feketén fehéren című filmnek, az idén összejött. A sors fura fintorának, vagy inkább a kereskedelmi csatorna programosztálya figyelmetlenségének köszönhetően ugyanis ez a remeknek egyáltalán nem mondható, csupa ismeretlen szereplőt felvonultató film indult 2009 43. hetében, majd 2010 42. hetében is a Fábry műsora ellen. Azonban míg tavaly a showman győzedelmeskedett a nézettségi harcban, idén még a Dallas Lucy Ewingjával együtt sem sikerült neki - írja a Napi Ász. A sokadrangú film leverte az egykor szárnyaló showműsort.


Egy hónappal ezelőtt a helyzet még súlyosabb volt, akkor az ugyancsak sokadjára sugárzott Vejedre ütök című film mintegy három százalékkal győzedelmeskedett közönségarányban Fábry Sándor fölött.


Az a tény, hogy a műsorfelvétel alatt a közönség soraiban ülő nézők pedig sorra kiszökdösnek a felvétel alatt, már csak a jéghegy csúcsa. Lehet, hogy a showman ideje lassan lejár és Fábrynak végleg le kell húznia a redőnyt?


Forrás: Napi Ász/HÍR PORT24
Fotó: RTL Klub

2010-10-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite