2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonBefizetett pénzük felét elbukják az Aeroviva pórul járt utasai

Befizetett pénzük felét elbukják az Aeroviva pórul járt utasai


AerovivaAz Aeroviva utazási iroda megszűnése nyomán bejelentett utaskárok összege meghaladja az 1 milliárd forintot, a cég vagyoni biztosítéka viszont összesen 495 millió forint, így az utasok 50 százalék alatti kártérítésre számíthatnak - mondta Horváth Péter, az utazási iroda vagyoni biztosítékát szolgáltató QBE Atlasz Biztosító Zrt. értékesítési igazgatója az MTI-nek kedden.


A Turizmus Panoráma Bulletin korábban megírta, hogy több mint ezer kárbejelentés érkezett, az érintett utasok száma 2.381.
Horváth Péter az MTI-nek elmondta, hogy vizsgálják a már beérkezett kárigényeket, mert több olyan is érkezett, amelyek nem megfelelőek vagy nem jogosak. Ilyen például az, amely csak repülőjegy vásárlására vonatkozik. Az ide vonatkozó kormányrendelet szerint ugyanis az utazásszervezőnek turisztikai csomagszolgáltatásra kell vagyoni biztosítékot kötnie. A csomagszolgáltatás pedig minimum két szolgáltatás összekapcsolásából áll.


Horváth Péter elmondta: nyomoz a rendőrség is az ügyben, ezért több kontroll adathoz nem jutnak hozzá. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel azt közölte, hogy a nyomozás szakértők bevonásával jelenleg is tart, folyamatban vannak a tanúkihallgatások, valamint a gyanúsítotti kihallgatások. A nyomozó hatóság folytatja az iratok bekérését, illetve a már érkezett iratok értékelése, elemzése is folyik. Az eljárás során sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja is felmerült, a nyomozás során módosította a bűncselekmények minősítését a nyomozóhatóság.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága korábban visszaélés okirattal és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.


Az Aeroviva december 20-án tette közzé a honlapján, hogy megszünteti utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységét.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-01-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite