2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonBeindult a Mikulásgyár

Beindult a Mikulásgyár


A Mikulásgyár első napján kétszer annyi ajándékot hoztak az adományozók, mint a korábbi években - tudatták a szervezők közleményben szombaton az MTI-vel.

mikulásgyár


Idén december 9. és 21. között várja az adományokat a Mikulásgyár a budapesti Ötvenhatosok terén (Felvonulási téren), és országszerte 14 bevásárlóközpontban és minden postán. Az adományozók bármely postán térítésmentesen adhatják fel a Mikulásgyárnak szánt csomagot. Az adományokon jól látható helyen fel kell tüntetni, hogy a címzett a Mikulásgyár. Tavaly 15 ezer 500 doboz adomány gyűlt össze, így több mint 160 ezer rászorulónak segíthettek Magyarországon, valamint néhány száz doboz adományt a szomszédos országok magyarlakta településeire is eljuttattatott a karitatív akció - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.


A Mikulásgyár január és november között raktározási gondokkal küszködik, egyetlen hazai raktárbázis sem akarja ingyenesen tárolni a karitatív akció kellékeit, ezért a XIV. kerületi önkormányzat segítségét kérte a szervezet. Bóta Renáta rendezvényigazgató közölte: az idén újdonságként a Mikulásgyár piacra dobott egy speciális ajándékot is, amelynek megvételével a Mikulásgyár működését lehet támogatni. A Kívánságpor a karitatív szervezet saját terméke: a zsákocskában speciális por van, amely a levegőbe szórva csillog-villog. A kis csomagot - amelyen a Kívánj bármit, megkapod, ha a csillagokat elkapod szöveg olvasható - újságosoknál, Alexandra könyvesboltokban és az ország nagyobb postáin vásárolhatják meg az érdeklődők.


Korábban Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke azt közölte: egyre több segélykérő levelet kapnak a rászoruló családoktól, ezért főként a "mindennapi túléléshez szükséges" dolgokat, a többi között tartós élelmiszereket, tisztítószereket és a gyerekeknek játékokat szeretnének ajándékozni az összegyűlt adományokból.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-12-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite