2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBemutatta jelöltjeit Nógrád megyében a KTI + VIDEÓ

Bemutatta jelöltjeit Nógrád megyében a KTI + VIDEÓ


Több tucat civil szervezet, valamint parlamenten kívüli erő alkotja a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártot. Szili Katalin, a párt elnöke Salgótarjánban elmondta: a párt a mai politikai palettán gazdasági, társadalmi, politikai alternatívát kínál, hiszen a kis pártoknak kulcsszerepük van a jelenlegi, gyűlölettől hemzsegő politikai közbeszéd finomításában.

kit


A méltó emberi élet minden megyében, minden városban, és faluban elemi szükség. Ennek szellemében a párt a legalacsonyabb jövedelműeket csupán 5%-os adóval terhelné, a középréteget 16%, a legtehetősebb réteget pedig 20%-os kulccsal adóztatná. Átalakítanák a segélyezési rendszert is, amelynek keretében bevezetnék az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek segélyezését. Átvizsgálnák az államháztartást is, ami az elmúl 25 évben nem történt meg. Figyelnek a fiatalokra is, az ő kezükben van a jövő. fontos, hogy a frissen végzettek ne munkanélküliként kezdjék a pályát. Ennek érdekében kidolgoztunk egy gyakornoki rendszert, amelyet hamarosan be is mutatunk - mondta a párt elnöke.


Lényeges, hogy civilek alkották meg ezt a közösséget, akik valóban a mindennapjaikban megélik az országban jelen lévő problémákat, gondokat, örömöket. Látják, és tudják, hogy szűkebb és tágabb környeztükben min és hogyan lehet változtatni ahhoz, hogy az élhető és gyümölcsöző legyen. A párt jelöltjei hús-vér emberek, akik ismerik a vállalkozói világot, ismerik a mindennapi életek gondját-baját, munkaadóként családokért tartoznak felelősséggel - hangsúlyozta Szili Katalin.

 


Nógrád megye 1. számú választókerületének jelöltje, Dancsó János asztalosmester bemutatásakor kitért rá, hogy a szakképzésben, a közösségépítésben és a nemzetpolitikában is kiváló eredményeket tud felmutatni. Dancsó János elmondta; fontos, hogy a szakmunkásokat megbecsüljék, hogy a vállalkozók számára elérhetők legyenek a pályázati rendszerek, hogy az oktatás színvonala újra magas legyen. A megyének hatalmas lehetőségei vannak, amivel eddig rosszul sáfárkodtak: természeti, gazdasági és emberi erőforrások állnak rendelkezésre, csak megfelelően kell kezelni ezeket.


A 2. számú választókerült jelöltje Tóth Zoltán, - aki szintén vállalkozó - hangsúlyozta: fontos a lelkiismeret, a tisztesség, a becsület - a környezetéért tenni igyekvőnek ugyan úgy, mint egy kisvállalkozónak. Tudni kell, hogy a kisvállalkozások foglalkoztatják a munkaképes korú lakosság 80%-át, ezért fontos lenne elérni, hogy egy kistelepülés is el tudjon tartani egy péket, egy virágüzletet. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, el kell érni, hogy a fiatalok ne adósággal kezdjék életüket a diákhitel miatt, hanem az oktatás reálisan finanszírozható legyen a magyar családok számára. „Nem szabad rabszolgává válni saját hazánkban."

 

NÓGRÁD24

 

2014-02-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite