2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonBencsik: idén 70 ezer lakás kaphat energiatámogatást

Bencsik: idén 70 ezer lakás kaphat energiatámogatást


Bencsik JánosTöbb mint 40, de akár 70 ezer lakás is kaphat energetikai felújításra állami támogatást - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára, aki szerint az épületenergetika területén 32 milliárd forint áll rendelkezésre.


Több mint 40 ezer lakás energetikai felújításáról születhet szerződés az idén, de ha a szén-dioxid-kvótából származó bevételek jól alakulnak, akár 70 ezerre is nőhet ez a szám - mondta a Magyar Nemzetnek Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára.


A lapnak adott interjúban Bencsik János azt mondta: a zöldgazdaság-fejlesztésre mintegy 140 milliárd forintos keretösszeg jut ebben az évben. Többek között 30 milliárd forintot fordítható a megújuló energiatermelés bővítésére.
A fő hangsúlyt a biogáz, a biomassza, a nap- és szélenergia, illetve a termálenergia hasznosítására helyezik - tette hozzá.
Bencsik János szerint az épületenergetika területén 32 milliárd forint áll rendelkezésre, ugyanis a továbbiakban a zöldberuházási rendszer is az Új Széchenyi-terv részét képezi.

 

Forrás: Magyar Nemzet/HÍR PORT24

2011-01-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite