2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBenkő Péternek és Pindroch Csabának ítélték a Madách-díjat

Benkő Péternek és Pindroch Csabának ítélték a Madách-díjat


Benkő Péter és Pindroch Csaba színművészeknek adományozza a Madách-díjat Nógrád megye önkormányzata; az elismeréseket januárban a hagyományos Madách-ünnepségen adják majd át.

pindroch_csaba


A döntést csütörtökön zárt ülésen hozták meg a képviselők - közölte az MTI-vel Szabó József megyei jegyző. Nógrád megye Madách Imre-díját 1964-ben, az író, költő halálának 100. évfordulóján alapították. Az elismeréssel minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben közreműködőket jutalmazzák.


A salgótarjáni születésű Pindroch Csaba számára a Valami Amerika című film hozta meg a hírnevet 2002-ben, a vígjáték folytatását 2008-ban mutatták be a mozik. Játszott a Kontrollban, a Marian Cosma haláláról szóló Szíven szúrt ország című filmben, Bélus szinkronhangját adta a Nyócker! című animációs produkcióban. Színházi szerepei közül leghíresebbek a Frakie és Johnny, amiben a főszerepet kapta, vagy A vágy villamosa, a drámában Mitch-et alakítja. Pindroch Csaba 2012-től a Thália Színház művésze, 2014-től a Veres 1 Színház társulatának is tagja.


A kétszeres Jászai Mari-díjas Benkő Péter rendszeres látogatója Nógrád megyének, mivel anyai nagyapja a mátranováki bányák igazgatója volt, így gyermekkorát Mátranovákon és Homokterenyén töltötte, szüleit Homokterenyén temették el.


Benkő Péter 1969-1973 között a József Attila Színház színésze, 1971-1993 között a Thália-, illetve az Arizona Színház tagja, majd 1993-1998 között szabadfoglalkozású művész volt. 1999-2013 között a Soproni Petőfi Színház vendégművészeként dolgozott, 2013 óta a Turay Ida Színház vendégművésze. Első filmes szerepét főiskolai tanulmányai alatt kapta, Babocsai Lászlót alakította A koppányi aga testamentuma című tévéfilmben. Szerepel Madách Ember tragédiájában is Kepler tanítványaként.


A kitüntetéseket január végén adják majd át Balassagyarmaton a hagyományos Madách-ünnepségen, amit Madách Imre születésének napjához, január 20-ához kötődően szerveznek.
Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténészeknek, a Mikszáth Kálmán Társaságnak, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek, és posztumusz odaítélték a díjat Lukács Margit színművésznek is.

 

Forrás: MTI

 

2017-12-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite