2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
NagyvilágBéremelésről és nyugdíjkiigazításról döntött a kormány

Béremelésről és nyugdíjkiigazításról döntött a román kormány


Romániában júniustól 8 százalékkal nőnek a bérek a közszférában, de az átlagon felüli nyugdíjak is enyhén emelkednek - döntötte el szerdán a bukaresti kormány.

bukarest

A kabinet sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, amely szerint az idén kétszer nőnek a közalkalmazotti jövedelmek, hiszen a júniusi 8 százalékos emelést december 1-jétől egy újabb, 7,4 százalékos növelés követi majd.

2010-ben Románia nemzetközi hitelezői által szorgalmazott megszorító intézkedéscsomag keretében 25 százalékkal csökkentették a fizetéseket, és ebből eddig mintegy 13 százalékot kaptak vissza a közalkalmazottak. Az idénre tervezett, összesen 15,4 százalékos emeléssel a fizetések ismét elérik a levágás előtti szintet. Az akkori kormány azt ígérte, hogy csak ideiglenes döntésről van szó. A béremelésre a Romániának hitelt biztosító Nemzetközi Valutaalap is rábólintott már.

A nyugdíjak enyhe növelésére azért kényszerült a kormány, mert egy alkotmánybírósági döntés kimondta: 2011 januárja és 2012 áprilisa között törvénytelenül vonták le az egészségbiztosítási járulékot azoktól a nyugdíjasoktól, akik a mintegy átlagnyugdíjnak megfelelő 740 lejnél (mintegy 50 ezer forint) magasabb járandósággal rendelkeztek. A járulékot a szóban forgó időszakban az összeg egészére számolták ki, miközben az alkotmánybíróság szerint csak a 740 lej fölötti nyugdíjrésze kellett volna kivetni.

Ezért az átlagon felüli nyugdíjjal rendelkező személyek egyrészt azért kapnak több pénzt júniustól, mert már csak a járandóságuk egy részére fogják kiszámolni a levonandó járulék összegét, másrészt tizenhat havi részletben visszakapják a törvénytelenül elvett pénzt is. Ez átlagosan 80 lejes (5320 forint) növekedést jelent a nyugdíjasoknak.

Mariana Campeanu munkaügyi miniszter bejelentette, hogy a kormánynak egyelőre három hónapra van fedezete a visszafizetésekre, a pénzügyminisztériumnak legkésőbb szeptemberig kell találnia újabb forrásokat erre a célra.

A nyugdíjakról szóló kormányrendelet szerint a kabinet vállalta, hogy 2013 végéig megtéríti a nyugdíjasoknak a törvénytelenül levont járulékot.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-05-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite