2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
Önkormányzati választások 2010Beszélő urna, szavazóládába esett gyerek és egyéb furcsaságok a választásokon

Beszélő urna, szavazóládába esett gyerek és egyéb furcsaságok a választásokon


szavazĂł urnaTöbb rosszulléthez riasztották a mentőket a vasárnapi önkormányzati és a kisebbségi választáson, míg volt olyan szavazókör, ahová rendőrt kellett hívni randalírozás miatt; mindezek mellett fura esetek is történtek: egy kisgyerek beleesett az urnába, másutt "megszólalt" a szavazóurna.


Miskolc 25-ös szavazóköréből mentő vitte el a szavazatszámláló bizottság elnökét, akinek a teendőit a bizottság egyik tagja vette át. Ugyancsak Borsod megyében, Szendrőládon egy választópolgár vesztette eszméletét. A bizottság tagjai vitték ki a levegőre, ahol elsősegélyben részesítették és hívták a mentőt. Rosszullétek másutt is voltak, de nem jártak súlyosabb következménnyel.
Két választópolgár hangoskodása miatt a rendőrség segítségét kérte a helyi szavazatszámláló bizottság a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyíribronyban. A község 1-es számú szavazókörében megjelent két férfi azt közölte: most értesültek arról, hogy lakásukba két ember be van jelentve. A bejáratnál vitába keveredtek az egyik szavazatszámláló bizottsági taggal, majd az elnökkel is, aki magatartásuk befejezésére hívta fel a fenyegetőző férfiakat. A két választó ennek először nem tett eleget, de aztán mégis rendben leadták szavazatukat. A rendbontókat a kiérkező járőrök igazoltatták.
Ópályiban az egyik képviselőjelölt keveredett vitába a szavazatszámláló bizottság tagjával, akit lökdösni kezdett. A nő a férjével együtt érkezett a szabolcsi község 2-es számú szavazókörébe, ahol valamiért összeszólalkozott a bizottság egyik delegált tagjával. A vitatkozó felek a bizottság elnökének közbelépésére abbahagyták a veszekedést. Személyi sérülés nem történt.
Ittasan jelent meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaska 1-es számú szavazókörében egy férfi, aki a feleségével együtt ment be a szavazófülkébe. A helyi választási bizottság elnökének felszólítására az ittas ember elhagyta a szavazóhelyiséget, felesége pedig beismerte, hogy férje helyett ő töltötte ki a szavazólapokat. A helyi választási bizottság érvénytelennek minősítette a szavazatokat.
A Somogy megyei Heresznyén egy választópolgár kiabálva szidta a polgármestert, egy polgármesteri szavazólapot felvett az asztalról, majd darabokra tépve visszadobta és távozott a helyiségből. Állítása szerint mindezt azért tette, mert az utcán álló gyümölcsfáját egy áramszolgáltató cég megcsonkította. A szavazás folytatását az incidens nem gátolta.
Leszakadt és a szavazatszámláló bizottságra hullt a mennyezet vakolata a baranyai Somogyhatvan egyik kisebbségi szavazókörében. Az eset a helyi polgármesteri hivatalban berendezett szavazókörben történt, senki sem sérült meg. A szavazás folytatására a hivatal egy másik helyiségét jelölték ki.
Megszólalt a szavazóurna Terézvárosban. Az egyik VI. kerületi szavazókörben a voksolás során az urnába helyezett valaki egy kihangosított mobiltelefont, amelyből Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde hallatszott. A szavazatszámláló bizottság mintegy húsz percre felfüggesztette a voksolást, felnyitotta a "beszélő urnát", a helyszínre érkező rendőrök pedig kivették a telefont.

Beleesett egy kisgyerek a papírból készült urnába Tiszabőn. A tetején megsérült gyűjtőládát a szavazatszámláló bizottság elnöke leragasztotta, majd folytatódott a választás. A gyermeket az édesanyja vitte magával a 2-es számú szavazókörbe. Az eset csak rövid időre okozott fennakadást.
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint. Krekó Péter, a Political Capital elemzője kiemelte: vasárnap az önkormányzati választáson való részvételi arány 1990 óta tartó emelkedő tendenciája fordulhat meg, ami szerinte elsősorban az egyértelmű erőviszonyoknak, vagyis a jobboldal biztos fölényének tudható be.
Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője szerint az otthon maradtak legnagyobb részét vélhetően most is a közönyös, illetve apatikus választók adják, de jelentős számban lehetnek közöttük a kiábrándult és motiválatlan baloldali, illetve a pártjukat vesztett liberális szavazók.
Krekó Péter hangsúlyozta továbbá, hogy a mai voksolás a baloldal mobilizációs kudarcát is mutathatja, a korábbi felmérésekből ugyanis világosan látszik, hogy a Fidesz sokkal inkább tudja mozgósítani választóit, mint a szocialisták. Az elemző szerint utóbbira utal az is, hogy a budapestiek most először szavazhatnak az országos aránynál is kisebb számban.
Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője az alacsony fővárosi részvételi adatokat annak tulajdonította, hogy a választók többsége lefutottnak gondolhatta a választást. A szakértő szerint ugyanakkor ebből nem lehet a pártok végső eredményeire vonatkozó következtetéseket levonni.
Az MTI által megkérdezett szakértők azonban valamennyien egyetértettek abban, hogy az Észak-Magyarországon mért viszonylag magas részvételi adatok a Jobbik sikerét vetíthetik előre a térségben.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-10-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite