2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBetört a házba, feltörte a gépkocsit egy férfi Nógrád megyében - VIDEÓ

Betört a házba, feltörte a gépkocsit egy férfi Nógrád megyében - VIDEÓ


A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves karancslapujtői lakos ellen - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

betoresnograd0920

Fotó: police.hu


A jelenlegi adatok alapján a férfi 2017. július 13-án 14 óra és 16 óra között Salgótarján külterületén, egy mellékúton álló személygépkocsi ablaküvegét kifeszítette, majd a gépjárműből a sértett táskáját - a benne tartott - okiratokkal, bankkártyával és készpénzzel együtt eltulajdonította.


Megállapítást nyert az is, hogy a karancslapujtői lakos 2017. augusztus 3-át követő napokban egy salgótarjáni üdülő övezetben lévő ingatlan kerítésén bemászott, majd a ház ablakát befeszítette. A férfi az épület beltéri ajtaját, több berendezési tárgyat megrongált és különféle réz fogantyúkat, zsanérokat, mennyezeti réz lámpákat, fali lámpákat, csaptelepeket, fémkorlátokat és egyéb fémtárgyat tulajdonított el.




A rendőrök a 45 éves férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

Forrás: POLICE

2017-09-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite