2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonBezárja az 1-es terminált a Budapest Airport

Bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport


Bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport a Liszt Ferenc-repülőtéren, mivel a Malév csődje utáni lecsökkent forgalmat a 2-es terminál is el tudja látni. A reptér hivatalos utasszállítását ellátó taxiszolgáltató, a Főtaxi még nem kapott hivatalos értesítést a döntésről.

Budapest Airport 1


Az origo.hu portálnak szerdán Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta, a bezárás nem megy egyik napról a másikra, de már értesítették a repülőtér dolgozóit és az üzleteket működtető vállalkozókat is. A szóvivő szerint a forgalomcsökkenés kétségkívül a Malév csődjének következménye. Arra a kérdésre, hogy ha lenne új nemzeti légitársaság, újranyithatna-e a terminál, Hardy Mihály azt válaszolta, ennek most nincs realitása.


Vízy András, a Főtaxi szóvivője az MTI-nek elmondta: hivatalos értesítést még nem kaptak az 1-es terminál bezárásáról, a sajtóból értesültek a hírről. Kiemelte: a Főtaxi forgalmát nem befolyásolja a változtatás, hiszen az eddig három terminálra érkező utasmennyiség, most két terminálra - 2A és 2B - fog megérkezni. Hozzáfűzte: utasforgalmuk 15-20 százaléka koncentrálódott az 1-es terminálra, az utasok ezután a másik két terminálon jelennek meg.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-03-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite