2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBörtönépítésre ajánl fel területet Bátonyterenye önkormányzata is

Börtönépítésre ajánl fel területet Bátonyterenye önkormányzata is


Bátonyterenye önkormányzata is földterületet ajánl fel új börtön megépítésére a Belügyminisztérium felhívására - a Nógrád megyei város képviselő-testülete erről pénteken rendkívüli ülésen döntött.

börtön

Képünk illusztráció!


Letovai Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester az ülés elején elmondta: mivel több lakossági fórumot és - testületi ülés keretében - közmeghallgatást is tartottak az ügyben, az ülésen már nem nyitnak vitát. A név szerinti szavazáson nyolc képviselő igennel, négy nemmel szavazott.


A döntés szerint a testület térítésmentesen ajánl fel a kisterenyei ipari parkban két, közművekkel ellátott, összesen csaknem négyhektárnyi beépítetlen területet, amely igény esetén 588 négyzetméteres önkormányzati területtel bővíthető. Emellett bérlőkijelölési jogot biztosít a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) 15 önkormányzati lakásra, és még 2,5 hektáros, lakóház építésére alkalmas területet ajánl fel a személyi állomány lakhatására.


A határozati javaslat kimondja: az ajánlat kedvező elbírálása esetén a testület felhatalmazza a polgármestert az ingatlanok tulajdonjogának térítésmentes átadására, kivéve, ha a folyamatban lévő helyi népszavazás eredményeként a képviselő-testületnek ezzel ellentétes döntést kell hoznia.


A pályázati felhívás szerint a legalább 500 személyes börtön építését 2017-ben kezdenék meg, és 2018-2019-től működne.
Nógrád megyéből Balassagyarmat is jelentkezett a pályázatra, a nyugat-nógrádi város önkormányzata az 1845-ben épült, túlzsúfolt fegyház és börtönt szeretné kiváltani a beruházással. Terület felajánlásáról döntött e célra korábban a Tolna megyei Dombóvár és Bátaszék önkormányzata, csütörtökön pedig Szolnok és Békéscsaba közgyűlése is.


A minisztérium pályázati felhívásában a dél-dunántúli, a dél-alföldi, az észak-alföldi, az észak-magyarországi és a közép-magyarországi régióban keres új börtön építésére alkalmas területet. A börtönöket 2017-ben kezdik el építeni, az intézetek 2018-ban vagy 2019-ben kezdhetik meg működésüket.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-03-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite