2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBörtön épülhet Bátonyterenyén

Börtön épülhet Bátonyterenyén


Állami börtön építéséhez szükséges önkormányzati ingatlan térítésmentes felajánlására vonatkozó pályázat benyújtására tett javaslatot a legutóbbi testületi ülésen Bátonyterenye polgármestere.

bortonegy

Képünk illusztráció!


Nagy-Majdon József azt mondta: többek között a közbiztonság javulását, a gazdaság fellendülését, és jelentős munkahelyteremtést hozhat magával egy esetleg fegyház kialakítása. A képviselők hosszasan tárgyaltak erről a napirendi pontról, majd megállapodtak abban, hogy elkezdődhet a pályázat előkészítése, de csak a lakosság megkérdezése után döntenek annak beadásáról, vagy éppen elutasításáról.

A testületi ülést követően a Bátonyterenye Televízió megkereste a város polgármesterét, és a helyi képviselőket, ők milyen állásponton vannak egy esetleges börtön kialakításával kapcsolatban. Nagy-Majdon József azt mondta: első hallásra furcsa lehet egy ilyen beruházás az emberek számára, azonban mint azt hangsúlyozta: a rabok a börtönön belül tartózkodnak, tehát semmilyen veszély nem fenyegetné a lakosságot. Sőt mint azt kiemelte: erősebb lenne a városban a rendőri jelenlét, kamerarendszer épülne, és 250 új munkahely is létesülne ezáltal Bátonyterenyén.

-Családok költöznének ide, pedagógusok kapnának munkát. Gazdaságilag és szociográfiailag is javulna városunk helyzete. Nagyon fontos természetesen egy ilyen projektnél a lakosság megkérdezése is, illetve az, hogy a büntetés végrehajtási létesítmény megfelelő helyre kerüljön.

Letovai Zoltán alpolgármester szerint a beruházás következében diplomás, érettségizett embereket foglalkoztatnának a városban, és szerinte is nagy mértékben javulna a közbiztonság.

Czikora Györgyné(DK-EURÓPAI BALOLDAL-MSZP), Várszegi István (DK-EURÓPAI BALOLDAL-MSZP), valamint Macska Tamás (Bátony S.SZ.K.E.) képviselők azt nyilatkozták a helyi tévének, egyetértenek a beruházással, de csak abban az esetben ha a lakosság is támogatja a börtön építését.

A témával kapcsolatban természetesen szerettük volna megkérdezni Cseresznyés István-t is a Jobbikos képviselő azonban azt mondta nem áll kamera elé, és nem kíván nyilatkozni ez ügyben.

 

Remenár János/NÓGRÁD24

 

2015-02-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite