2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonBotka nem készül boszorkányüldözésre

Botka nem készül boszorkányüldözésre


Botka:MesterházySzeged polgármestere azt mondta: egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kiderítésére, hogy mi indokolta a fideszes vezetésű önkormányzatoknál a kötvénykibocsátást, és hogy "hová lett a pénz".


Botka László szerint összehangolt akció eredménye volt a fideszes vezetésű önkormányzatok elmúlt ciklusbeli kötvénykibocsátása, amelynek körülményeit a politikus parlamenti bizottságban vizsgálná ki.


Szeged szocialista polgármestere hangsúlyozta: a vizsgálóbizottság felállításának - amihez 78 képviselő támogatása szükséges - célja nem a boszorkányüldözés, fideszes politikusok felelősségének taglalása lenne, ellenkezőleg: a testület arra mutathatna rá, hogy indokolatlan demagógia volna az önkormányzatok adósságára hivatkozva megvonni gazdálkodási szabadságukat, amit meg kell akadályozni. Vizsgálnák ugyanakkor azt is, hogy mi indokolta a kötvénykibocsátást, és hogy "hová lett a pénz".
Botka László kifejtette: a 20 ezer milliárd forintos államadósságnak mindössze 5 százaléka az önkormányzatoké, így aránytalan volna őket felelőssé tenni az államháztartási hiány a vártnál magasabb szintjéért és az eladósodásért.


Szóvá tette ugyanakkor, hogy 2006 és 2010 között a megyei önkormányzatoknál megháromszorozódott, a városokban és fővárosi kerületekben pedig a duplájára nőtt az adósság. A zömében svájci frank alapú kötvénykibocsátás a szocialista politikus szerint összehangolt politikai akció eredménye volt, a helyhatóságok négyötöde élt vele. Hozzátette: a szegedi önkormányzat nem vágott ilyen "kalandorakcióba", hanem államilag garantált fejlesztési hitelekkel biztosította az uniós beruházások önrészét.


Botka szerint a kötvénykibocsátás mellett szólt, hogy azok szabad felhasználásúak, a válság előtt pedig jó üzletnek tűnt a svájci frank alapú kamatfizetés.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite