2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBrüsszelben tárgyalt Dóra Ottó Salgótarján polgármestere

Brüsszelben tárgyalt Dóra Ottó Salgótarján polgármestere


Dr. Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő meghívására tíz - az idei október 12-i önkormányzati választáson győztes szocialista, illetve baloldali támogatottságú - magyarországi település polgármestere látogatott Brüsszelbe. A delegáció tagja volt Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere is.

doraottoegy


- A 2014. december 2-3-i szakmai konzultáció elsődleges célja az volt, hogy polgármester társaimmal együtt tájékozódjunk arról, mi várható a 2014-2020 közötti európai parlamenti ciklus támogatási rendszerétől - említette Dóra Ottó. - A zsúfolt program keretében megbeszélést folytattunk az Európai Szocialisták Pártja (EPS) főtitkár-helyettesével, aki megerősített bennünket abban, hogy az EU fontosnak tartja a volt keleti tömb országainak támogatását, így Magyarországét is. Ezért sem véletlen, hogy az EPS az MSZP kezdeményezésére hazánkban tartja 2015-ös kongresszusát. Dóra Ottó elmondta: Andor László volt uniós biztossal - aki jelenleg is Brüsszelben dolgozik - a szabad munkaerő-vándorlás jelenlegi helyzetéről, az ifjúsági munkanélküliséget enyhítendő garancia programról tájékozódtak. E megbeszélésen szóba került, hogy az Európai Unió más tagállamai a magyar közmunkaprogrammal megfogalmazták abbéli fenntartásaikat, hogy ez nem lehet egy felelős foglalkoztatáspolitika része - ennek okán más tagállamokban nincs is ilyen.


A magyar delegáció tagja találkoztak az Európai Bizottság baloldali biztosainak munkáját koordináló olasz politikussal, aki a döntéshozatal folyamatáról adott tájékoztatást, majd a polgármesterek Magyarország jelenlegi politikai, gazdasági helyzetéről cseréltek eszmét egy „magyarbarát" osztrák EU parlamenti képviselővel és a társaságában tartózkodó német RTL konszern magyar származású egyik vezető tisztségviselőjével.


A szakmai konzultáció keretében a polgármesterek bepillantást nyertek Magyarország brüsszeli állandó EU-képviseletének munkájába, ahol a nagykövettel és munkatársaival is megbeszélést folytattak. - A legfontosabb téma minden konzultáción a lehetséges támogatási források megszerzésének lehetősége volt - említette Dóra Ottó. - Konkrétan felvetődött egy határ menti, magyar és szlovák települések „megtámasztását" elősegítő program gondolata. Ez csak akkor kaphat támogatást az Európai Unió részéről, ha az ötletet mindkét ország kormánya támogatja, s ez kerül az uniós döntéshozók elé. Gazdaságélénkítés kérdésében a norvég és a svájci alapok finanszírozása is lehetséges megoldásként merült fel, de ennek lehetősége előzetes vizsgálódást igényel.


A polgármestertől megtudtuk: ő maga javasolta, hozzák létre hazánkban a hátrányos helyzetű városok társulását, melynek - az érintett települések közös finanszírozásával - állandó képviselője Brüsszelben végezné munkáját, s napi közelségben, kapcsolatban lehetne az Európai Unió döntéshozóival, s lobbizna érdekeikért. A magyar delegáció brüsszeli látogatásának költségeit - utazás, szállás, ellátás - teljes egészében meghívójuk, dr. Ujhelyi István finanszírozta.

 

Forrás: Salgótarján/NÓGRÁD24

2014-12-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite