2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonBrutálisan megverte és kirabolta nagyanyját!

Brutálisan megverte és kirabolta nagyanyját!

Kirabolta és súlyosan bántalmazta 91 éves nagyanyját egy 14 éves fiú Miskolcon; a tettest elfogták, kezdeményezik előzetes letartóztatását - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.

betorokegy

Egy szolgálatot kívüli rendőr figyelt fel arra Miskolc perecesi városrészén, hogy a fiú dobozzal a hóna alatt kiszalad egy házból, a közelben várakozó autóba vágja magát, az pedig nagy sebességgel elindul. A rendőr az autó után hajtott, megállította, a benne ülőket pedig elszámoltatta - ismertette az esetet Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A fiú, aki otthonában támadt rá és sebesítette meg súlyosan nagymamáját, beismerte tettét. Az unoka a lakásból egy széffel, benne nagyobb összegű készpénzzel menekült el.

A kamasz ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, és kezdeményezi előzetes letartóztatását. Előállították a gépkocsi vezetőjét is, aki azt mondta, hogy a bűncselekményről nem tudott semmit, csak vezetésre kérte meg őt a fiú.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-10-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite