2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonBudai rossz viccet hallott Sukoróról

Budai rossz viccet hallott Sukoróról


SukoróAz elszámoltatási kormánybiztos szerint a koncessziós jog megszűnt, a King's Citynek pedig 900 millió forintos kötbért kell fizetnie az államnak. A cég tegnap jelentette be, hogy változatlanul kaszinót akar építeni Sukorón.


Budai Gyula szerint még viccnek is rossz, hogy a King's City csoport továbbra is Sukorón akar kaszinóvárost építeni.
Az elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: az év elején megkeresték Sukoró jegyzőjét, aki azt a tájékoztatást adta, hogy senki nem kezdeményezett semmilyen építési engedélyezési eljárást az érintett ingatlanon.
Hozzátette: a megállapodás értelmében emiatt január 1-én a koncessziós jog automatikusan megszűnt, a cégnek pedig 900 millió forintos kötbért kell fizetnie az államnak.


A napilap felidézte: a King's City befektetői csoport keddi közleményében azt írta, ragaszkodnak ahhoz, hogy Sukorón építsék fel a kaszinóvárost, és elvárják a kormánytól, hogy a kiemelt beruházási státusz visszaállítása mellett fizesse ki a beruházásösztönző megállapodásban rögzített 2,6 milliárd forintos állami támogatást.

 

Forrás: Magyar Nemzet/HÍR PORT24

2011-01-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite