2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban

Gábor ZsazsaKórházba került Gábor Zsazsa, miután elvesztette az eszméletét Bel Air-i otthonában. A 94 éves egykori díva férje, Frederic von Anhalt szombaton este elmondta: feleségének felszökött a láza, továbbá vér szivárog a gyomrába bekötött csőből.

bradpittMegérkezett Brad Pitt szombaton Budapestre, az amerikai színész a World War Z című filmjét forgatja majd Magyarországon.

stevejobs Elhunyt Steve Jobs, az Apple alapítója - közölt szerdán az infokommunikációs hardvercég.

sthol Megkezdte tíz hónapos börtönbüntetését Stohl András szerda reggel. A színésznek a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben kellett jelentkeznie.

Michael Jackson Ismét új album jelenik meg a két évvel ezelőtt elhunyt Michael Jacksontól: az Immortal, amelynek anyaga a világhírű utazó társulat, a Cirque du Soleil szervezésében a hétvégén bemutatott Michael Jackson The Immortal World Tour című showra készült, november 21-én jelenik meg.

mentorok Eldőlt, hogy kik jutottak be az X-Faktor következő fordulójába, azaz a Mentorok házába. A tehetségek több fordulón keresztül mérettették meg magukat a Táborban, hogy eljussanak a döntő előtti utolsó lépcsőfokig.

jakso Megelégelte a rá osztott, vagy magára vállalt szerepkört, és bejelentette, évek óta egy nővel osztja meg a mindennapjait Jáksó László, az RTL Klub műsorvezetője. Sőt, nősülni készül!

jackoFelkavaró képek kerültek nyilvánosságra Michael Jacksonról.Több mint két évvel azután, hogy megállt a "pop királyának" szíve, Los Angelesben kedden megkezdődött a haláláért felelősnek tartott orvos, Conrad Murray pere.

britneys Bár magyarországi koncertje csak péntek este lesz, Britney Spears már megérkezett Budapestre: az amerikai sztárénekes kétnapos pihenőjét családi körben, gyermekeivel tölti - tájékoztatta a szervező Live Nation szerdán az MTI-t.

Bulvár - 2011.09.15

dorka Örömteli bejelentést tett az RTL Klub Reggeli című adásában Gryllus Dorka: a színésznő-énekesnő állapotos, a harmadik hónapban jár.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite