2019. július 19., péntek - Emília
Keresés a tartalomban
Bulvár - 2010.11.22

sthol andrasTudom, hogy börtönt kapok csak azt nem tudom, hogy letöltendő vagy felfüggesztett büntetés lesz-e - nyilatkozta a Stohl András a Fókusznak.

Damu RolandA bíróság szerint indokolt a színész "legteljesebb elszigetelése" ahhoz, hogy a sértett befolyásolásával ne nehezítse meg a bizonyítást.

Vágó IstvánA népszerű kvízmester annak idején az MTV szolgálatában kezdte karrierjét, majd a két nagy kereskedelmi csatorna között lavírozott: most azonban műsor és szerződés nélkül maradt.

Vilmos hercegVilmos herceg már egy kenyai üdülés alkalmával eljegyezte barátnőjét és tavaszi vagy nyári esküvőt terveznek Londonban, pontos dátum azonban még nincs.

GyőzikeHiába áll több csodajárgány is a garázsában, egy fillért sem tud behajtani Gáspár Győzőtől az állam, noha már jó ideje szerepelnek feleségével az adóhatóság listáján 10 milliós tartozásuk miatt.

Gábor ZsazsaGábor Zsazsát pénteken sürgősen ismét kórházba kellett szállítani a lábában keletkezett "hatalmas vérrögök" miatt - közölte a szóvivője.

Till AttilaFigyelemfelkeltő akcióval sokkolja a bulvár lapok olvasóit Till Attila, a 39 éves műsorvezető ugyanis egy szál semmiben pózol. Tilla férfiasságát pedig Heller Ágnes filozófus a saját könyvével takarja el a kíváncsi szemek elől.

Gregor BernadettGregor Bernadett megerősítette, hogy összejött kollégájával, Magyar Attilával. A színésznő az egyik kereskedelmi televíziónak nyilatkozott erről.

Gregor BernadettGregor Bernadett ismét egy nős férfival szűrte össze a levet: legújabb pasija Magyar Attila, vagyis Nyuszómuszó, aki két hét híján három évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent kedvesének - számolt be róla a Blikk.

Erzsébet01A közösségi portálon való megjelenése óta eltelt néhány órában már több mint 60 ezren jelezték, hogy szeretik II. Erzsébet királynő profilját a Facebook közösségi oldalon.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite