2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban

cirkuszMa kezdődik a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelynek öt napja alatt csaknem 20 országból több mint 30 produkciót láthat a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.

paul_walker3Csaknem húszperces, érzelmekkel teli videót töltött fel Facebook-oldalára Vin Diesel, hogy megemlékezzen közelmúltban autóbalesetben elhunyt barátjáról, Paul Walkerről, akivel a Halálos iramban-filmekben szerepelt együtt.

mosogatogepA mosogatógépbe bújva próbált elrejtőzni a rendőrök elől egy trafikrablással gyanúsított férfi a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján hétfőn.

tv2logoA TV2 alaptalannak tartja és visszautasítja az MSZP és az Együtt-PM politikusainak korábbi nyilatkozataikat, amelyben azt követelték, hogy a német ProSiebenSat1-csoport és a TV2 hozza nyilvánosságra a tévécsatorna eladásának minden részletét, így a valódi vevők kilétét.

LottĂłA Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 1. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

tv2logoFél napig nem lesz adás a TV2-n csütörtök déltől éjfélig, mert a kereskedelmi televízió még 2009-ben megsértette az akkor hatályos médiatörvényt. A szankciót a médiahatóság a kiskorúak védelme érdekében szabta ki - közölte a Médiatanács szóvivői irodája.

KovĂĄcs KatiKovács Kati kiborult, amikor azt hitte, hogy elütött valakit, pedig „csak" egy villanyoszlopnak ment neki! Karácsonyi műsorra hívták Halmajugrára, ahol tolatás közben érte a baleset. Az énekesnő annyira megijedt, hogy el is sírta magát - Írja a Blikk.

LottóA Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 51. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Bulvár - 2013.12.21

tv2logoAz Index hírportál információi szerint a német ProSiebenSat1-csoport eladta a magyarországi TV2 csatornát üzemeltető MTM-SBS Zrt.-t. Azt írták: a tévét Simon Zsolt vezérigazgató, valamint a csatorna gazdasági igazgatója, Yvonne Dederick vásárolta meg.

Bulvár - 2013.12.20

m3retroEste hat órakor elindult az M3, a közmédia retrocsatornája a Színészek a porondon című, 1963-ban rögzített műsorral - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az MTI-vel pénteken.

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite