2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBűnügyi technikusi verseny Salgótarjánban

Bűnügyi technikusi verseny Salgótarjánban


A Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelő csoportja bizonyult a legjobbnak a Klein László emlékversenyen.

bunugyitechnikaiversenyst


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2015. október 1-jén, harmadik alkalommal rendezte meg elhunyt kollégájukról elnevezett emlékversenyét. Klein László r. alezredes kiváló szakemberként 1986 és 2003 között irányította a kiemelt bűncselekmények helyszíni szemléin a bűnügyi technikusi feladatokat. A főkapitányság épületében megrendezett versenyt Dr. Nagy László r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, melyet követően Nagy Tivadar r. alezredes a Bűnügyi Technikai Osztály vezetője ismertette a feladatokat. A megye hat kapitányságának bűnügyi helyszínelő csoportjai elméleti, majd hat beállított helyszínen gyakorlati feladatokat hajtottak végre. A megmérettetés célja az elméleti és gyakorlati ismeretek bővítése, valamint a megye legeredményesebb szemlebizottságának díjazása volt a rendőri, bűnügyi technikusi munka során előforduló életszerű helyzetek modellezésével.

bunugyitechnikaiversenyst1


A megmérettetés legeredményesebb csapatának a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai bizonyultak, míg második helyen a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság, harmadik helyen a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai végeztek. A „Legjobb technikus díját" a Pásztói Rendőrkapitányságon szolgálatot ellátó Szabó Attila r. főhadnagy, míg a „Legjobb szemlebizottság vezető" díját a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon szolgálatot ellátó Bozó Cecília r. főtörzszászlós vette át. A díjakat Dr. Nagy László r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány, valamint Dr. Kalmár Zsolt r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes adta át a helyezetteknek. A díjátadást jelenlétével megtisztelte a verseny névadójának fia, Klein Péter is, aki az első helyezett részére különdíjat adott át és a versenyzőknek további sok sikert kívánt.

bunugyitechnikaiversenyst2


A megmérettetést a tervek szerint jövőre is megrendezik.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

2015-10-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite