2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeBuszsofőrt bántalmazott egy férfi Salgótarjánban

Buszsofőrt bántalmazott egy férfi Salgótarjánban

 

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást N. János 26 éves salgótarjáni lakos ellen - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Nógrád Volán

Képünk illusztráció!


A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2016. március 23-án 7 óra 25 perckor az egyik salgótarjáni menetrend szerint közlekedő autóbuszon ismerősével kiabált, hangoskodott. A busz vezetője a járművet megállította, a férfit cselekménye befejezésére szólította fel. Ezt követően N. János a sofőrt a torkánál megragadta, fojtogatni kezdte és egy alkalommal, ököllel az arcán megütötte.


A 26 éves férfi a cselekményét követően a buszról leszállt és a helyszínről sietve távozott. A bejelentést követően a rendőrök N. Jánost elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

 

2016-03-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite