2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
NagyvilágCsak Szabadkán több mint 8000 honosítási kérelmet nyújtottak be

Csak Szabadkán több mint 8000 honosítási kérelmet nyújtottak be


honosításTöbb mint nyolcezren nyújtottak be eddig honosítás vagy visszahonosítás iránti kérelmet a szabadkai főkonzulátuson; május végéig minden időpont foglalt - írta hét végi számában a Magyar Szó című újvidéki lap.


Az újság szerint ez azt jelenti, hogy Kolozsvár és Csíkszereda mellett az észak-bácskai városban a legnagyobb az érdeklődés a magyar állampolgárság egyszerűsített megszerzése iránt.


Korsós Tamás főkonzul elmondta, eleinte naponta nagyjából százan kértek időpontot, de az utóbbi napokban már több mint 300 jelentkező is volt egy nap.


A Magyar Szó újságírói azt tapasztalták, hogy nincs sorban állás, az ügyfelek előre egyeztetett időpontban érkeznek. Egy kérelmet nagyjából 40 perc alatt dolgoz föl a hivatal.


A szabadkai magyar főkonzul elmondta, a főkonzulátuson elfogadják a nagyon régi anyakönyvi kivonatokat is; de ha az irat csak szerb nyelvű, akkor magyar fordítást kell mellékelnie hozzá a kérelmezőnek. A diplomata megismételte, az allampolgarsag.hu honlapról letölthető minden űrlap, amely az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges. Hozzátette, általában felkészülten érkeznek az ügyfelek a főkonzulátusra; a kérelem benyújtásához szükséges minden irat náluk van.

 


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-01-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite