2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeCsaládok százai kaptak menedéket Salgótarjánban

Családok százai kaptak menedéket Salgótarjánban


hajléktalan_családokMíg korábban az átmeneti krízishelyzetbe került anyák vették igénybe a salgótarjáni Menedék Családok Átmeneti Otthona ellátásait, az utóbbi időben az vált jellemzővé, hogy elszegényedett családok kérnek elhelyezést - mondta az intézményt működtető Nógrád megyei Vöröskereszt igazgatója.


Juhászné Kincses Helén hozzátette: ezek a családok az albérletet sem tudják fizetni, nem tudják megoldani pszichés, illetve magatartászavarokkal küzdő gyermekeik felügyeletét, és sokszor intézményről intézményre vándorolnak.

A Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete 1992 óta nyújt átmeneti elhelyezést az ország bármely részéről érkező, halmozottan hátrányos helyzetű, krízisbe került családoknak a salgótarjáni önkormányzattal kötött ellátási szerződés alapján. Az igazgató ismertette: a megnyitás óta 437 szülő és 1.102 gyerek kapott átmeneti ellátást, közülük 78 család és 144 gyerek volt salgótarjáni. Tavaly 36 család 91 gyermekével élt az otthonban.

A 40 férőhelyes átmeneti otthonban egy évig tartózkodhatnak a lakók, ez indokolt esetben fél évvel, vagy a második iskolai tanév végéig meghosszabbítható. Juhászné Kincses Helén elmondta: számos szolgáltatással segítik a bajbajutottakat. Többek között egészségügyi és pszichológiai tanácsadást nyújtanak, táborokat, kirándulásokat szerveznek. A gyerekek képzése mellett a szülőket az első szakma megszerzésében, valamint önéletrajz elkészítésében és a munkahelyen való bemutatkozásban is segítik. Úgynevezett kijutási támogatást is biztosítanak, vagyis segítenek megfizethető ingatlanok felkutatásában, bútorok, ruhák beszerzésében vagy a költöztetésben.

 

Forrás: MTI/Nógrád24.hu

 

2011-01-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite