2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
BulvárCsillogó szemmel szabadult a börtönből Damu Roland

Csillogó szemmel szabadult a börtönből Damu Roland


DamuA nemi erőszakkal megvádolt sorozatszínész azt mondta, bosszút állni nem, csak kitálalni készül, azt viszont jó alaposan.


Csillogó szemmel, jókedvűen lépett ki a Nagy Ignác utcai börtönből Damu Roland, akit hétfőn szabadlábra helyeztek, a Fővárosi Bíróság másodfokon ugyanis helyt adott a volt barátnője által nemi erőszakkal vádolt sorozatszínész védői fellebbezésének.
"Az igazság győzött" - mondta a börtön kapujánál rá várakozó újságíróknak Damu, akit 12 napos fogvatartása után unokatestvére, nagynénje és szerelme, Regina köszöntött szabadulásakor.


A sorozatszínész azt mondta: igaz, hogy egykori barátnője nemi erőszakkal és súlyos testi sértéssel vádolta meg, de a nyomozók számára is kiderült, hogy ebből semmi nem igaz. Kifejtette: saját kérésére poligráfos hazugságvizsgálatnak is alávetették, ami szintén az ő igazát támasztotta alá, ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elhagyhatta a börtönt.


Damu leszögezte: nem szándékozik bosszút állni volt szerelmén, Tímeán, amiért az megvádolta őt a sajtón keresztül, de egy biztos: ezúttal ő fogja kiteregetni a szennyest. "Mindent megtettem azért, hogy eljussak odáig, ahol vagyok. Most ez a nő egy mondattal tönkrevágta a karrieremet. Semmi baj, ez még a javamra is fordulhat, miután írok egy könyvet, és abban mindenkiről elmondok mindent" - mondta Damu Roland.


Forrás: Napi Ász/HÍR PORT24

2010-11-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite