2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonCsődbe mehet a filmipar

Csődbe mehet a filmipar


Film6,5 milliárd forintos adósságot halmozott föl a Magyar Mozgókép Közalapítvány. A kuratóriumi elnök azt állítja: felelősség terheli a közalapítvány vezető testületét a kialakult anyagi helyzeten felül azért is, mert megtévesztették a közvéleményt, a menedzsment egyes tagjai pedig aránytalanul magas jövedelemhez jutottak.


Kőrösi Zoltán úgy véli: ha bedöntik a közalapítványt, az súlyos piacvesztést okozhat, ha nem, 3-4 év alatt konszolidálható az MMK, igaz, a jelenlegi 30 helyett legfeljebb évi 10-12 játékfilm készülne így.
Az idén elrendelt felülvizsgálat szerint a múlt év végéig 6,5 milliárd forint banki hiteltartozást halmozott fel a jelenleg 5,2 milliárdos éves állami támogatást élvező Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) - írja a Népszabadság.


Kőrösi Zoltán kuratóriumi elnök elmondta: az adósságfölhalmozás 2005-ben kezdődött, amikor a kormányzat nem folyósította az általa vállalt támogatási összeget. Ehelyett arra késztették az MMK-t, hogy a filmek utófinanszírozására térjen át, banki hitelfelvétellel.


Korábban azt közölték, hogy 2,5 milliárd forint banki adósság halmozódott fel, de félmilliárdot már ledogoztak. A közalapítvány azonban megtévesztette a nyilvánosságot és - az új kuratórium tudomása szerint - a korábbi vezető testületet is. Átlagosan 10 százalékos kamat mellett évi 650 milliós kamatteher nehezedik a közalapítványra.


A lap úgy tudja: a hitelszerződéseket az MMK képviselőjén kívül a támogatásban részesített filmek producerei is aláírták, így akár az egész filmszakma bedőlhet. A kialakult helyzetért nem zárható ki a korábbi kuratórium felelőssége, de súlyos felelősség terheli a közalapítvány menedzsmentjét, amelynek egyes tagjai aránytalanul magas jövedelmeket élveztek, méghozzá külsősként. A finanszírozási igazgató például 2,7 milliót számlázott havonta, ennek csaknem feléről feleségének cége adott számlát.


Körösi szerint a szervezet megszüntetése súlyos piacvesztést okozna Magyarországnak. A kuratórium úgy véli, 3-4 év alatt konszolidálható a közalapítvány, ha a jelenlegi mintegy 30-cal szemben legfeljebb évi 10-12 játékfilmet támogatnak.


Forrás: Népszabadság/Nógrád24.hu

2010-06-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite