2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonCsődközelben a Pest Megyei Bíróság

Csődközelben a Pest Megyei Bíróság


Túlterhelt bírák, növekvő számú kiemelt bűnügyek, már-már életveszélyes elhelyezési körülmények, erősen megcsappant "kassza"; ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap a Pest Megyei Bíróságnak - közölte a bíróság elnöke szerdán az MTI-vel, rámutatva arra: központi segítség nélkül rövid időn belül csődöt jelenthetnek.

pestmegye

Kovács András elöljáróban elmondta, hogy noha az elmúlt 4-5 évben is szinte "ömlöttek" a peres ügyek a Pest Megyei Bíróságra, óriási erőfeszítéssel, ügyes szervezéssel és jelentős túlmunkával "állták a sarat". Az úgynevezett öreg (2 éven túli) ügyek számát például a helyi bíróságok 1763-ról 853-ra szorították le.

Közlése szerint azonban a hatalmas kiterjedésű, népes megye egyre intenzívebben "termelte ki" a bíróság asztalán végződő eseteket: 2010-ben 12 százalékkal, az országos átlag 2,5-szeresével több peres ügy futott be hozzájuk, mint az előző esztendőben, ezen belül 34 százalékra nőtt a speciálisan kezelendő úgynevezett kiemelt, nagy ügyek száma.

Mint hozzátette, az óriási munkateher-növekedés és a jogszabályi változásokkal való kötelező lépéstartás megállította a sikerszériát, manapság heroikus küzdelem kell ahhoz is, hogy egy-egy olyan, közérdeklődésre számot tartó ügynek, mint amilyen a Stohl-per volt, elfogadható méretű tárgyalótermet biztosítsanak.

A "sokvádlottas", illetve a hatalmas érdeklődéssel kísért kiemelt bűnügyek tárgyalására csupán 2 alkalmas terem áll rendelkezésre a megyei bíróság budapesti, Thököly úti épületében, s gondot okoz a legfontosabb ügyek közötti sorrend felállítása, továbbá a bírák további terhelése és a határidők tartása is - sorolta a nehézségeket Kovács András.

Kitért arra: azok a bírók, akik kiemelkedően sok pert visznek, póttárgyalási napokat kénytelenek beiktatni, s a temérdek iratanyag áttanulmányozása miatt olykor este 9 óráig is benn maradnak pluszfizetség nélkül, mégsem jellemző az elvándorlás (annak ellenére sem, hogy az országos átlag fölötti a női bírók száma).

A kiemelt bűnügyekről az elnök elmondta, hogy 51 ilyen "minősítésű" üggyel foglalkoznak. Ebbe a csoportba tartozik a romagyilkosságokkal vádolt K. Árpád és társai pere, a dunaharaszti gyermekgyilkosság, a tescós robbantás és a gyáli, barátnője meggyilkolásával vádolt férfi büntetőügye, de egy 49 vádlottas biztosítási csalás tárgyalása és a most kezdődő, Tasnádi Péter ügyéhez kötődő perújítás is komoly feladat elé állítja a bírói gárdát.

A megyei bíróság vezetője rámutatott arra, gondot jelent az alkalmazottakat alacsony létszáma is. Mint mondta, olykor például szinte "lasszóval kell összefogdosni" a tárgyalásokon nélkülözhetetlen jegyzőkönyvvezetőket.

Kovács András szerint ennél a problémánál is nyomasztóbb a folyamatos gazdasági ellehetetlenülés. Elmondta, hogy a jelenlegi hiányuk takarékos gazdálkodásuk ellenére meghaladja a 400 millió forintot, a szakértői számlákat is csak késedelmesen tudják kifizetni. Ha ez így megy tovább, hamarosan fizetésképtelenné válnak - tette hozzá.

Közölte: a pénzhiány már nem kompenzálható többletmunkával, szakmai elszántsággal vagy szervezési bravúrral, mint ahogy a központi épület folyamatos állagromlása sem az abban dolgozókon múlik.

Az elnök "életveszélyes, normális munkára alkalmatlan" ingatlannak nevezte a Thököly úti épületet. Noha hosszú évekig érvényes építési engedélyük volt a szomszédos két telekre, ahol a tervek szerint egységesíthetnék a jelenleg 6 épületben szétszórt megyei bírósági egységeket, az új szabályok miatt ezt az engedélyt legutóbb már nem hosszabbították meg (kárba veszett a tervezéssel összefüggő, eddig kiadott 450 millió forint is).

Hogy mikor költözhetnek megfelelő épületbe, azt nem tudni (a rendezési terv továbbra is megengedné az üres telkek beépítését). Kovács András azt mondta, a mostani épület "ezer sebből vérzik": nyaranta a tárgyalótermekben és a dolgozószobákban olykor 40 Celsius-fok fölötti a hőmérséklet, télen az irodákat átjárja a szél, a vizesedő falak ráznak, csak gépészeti felújításra félmilliárdot kellene költeni, s az épület a tűzvédelmi előírásoknak sem felel meg .

"A West Balkánban történt tragédia után jeleztük, hogy két lépcsőházunk egymáshoz való közelsége miatt nincs igazi menekülőút lefelé. Egy esetleges tűz pokoli toronnyá változtathatna minket, ráadásul a felhalmozott irdatlan mennyiségű irat és a linóleumborítás csak táplálná a lángokat" - magyarázta a bíróság elnöke.

Hozzátette: havonta küldenek "segélykérő" leveleket az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatalának emiatt, illetve a csőd közeli állapot miatt, jelezve: lassan már a villanyszámlát sem tudják fizetni, pedig az összes bérmegtakarításukat a dologi kiadásokra csoportosították át.

Az indokolt létszámfejlesztésen felül 30 ezer négyzetméterre és 20 milliárd forintra lenne szüksége a központi régió bíróságának ahhoz, hogy a jogosan elvárt eredményeket továbbra is "hozni tudja" - összegezte az igényeket Kovács András, majd kitért arra is, hogy Pest megyében az új jogszabály alapján nyugdíjba vonuló minden bíró helye betölthető, ami egyfajta jelzés a megye kiemelt szerepének elismerésére.

"Bízom benne, hogy az igazságügyi kormányzat más téren is biztosítja majd a működésünkhöz szükséges feltételeket, hogy a megtört sikerszéria folytatódhasson" - közölte a Pest Megyei Bíróság elnöke.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-10-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite