2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeCsökken az álláskeresők száma Nógrád megyében

Csökken az álláskeresők száma Nógrád megyében


Harmadik hónapja csökken az álláskeresők száma Nógrád megyében. Május végén 17 482 volt a létszámuk, ennél kevesebb álláskeresőt utoljára 2008 decemberében regisztráltak - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója kedden.

nogradmegyeegy

Tamási Ildikó hozzátette: a kedvező változás mögött főként a közfoglalkoztatás állt, valamint az, hogy sokan találtak munkát bér- és járulékjellegű támogatással.

A tavaszi hónapokban 586-tal csökkent a pályakezdő állástalanok száma is, de a létszámuk még így is eléri a 2095-öt.

Az igazgató elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium által elindított Első munkahely garancia programra május végéig 118 kérelem érkezett Nógrádban 133 pályakezdő foglalkoztatására. A munkáltatók elsősorban szakképzetteket kerestek (eladót, vagyonőrt, lakatost, adminisztrátort), de sok lehetőséget kínáltak szakképzetleneknek is, például takarítói, konyhai kisegítői, gépkezelői munkát.

Az egy évvel korábbinál jobban alakult a munkaerő-kereslet: májusban 1682 állás várt betöltésre, ebből 678 új bejelentés volt. Utóbbiak döntő többsége támogatási igénnyel társult. A támogatott álláshelyek aránya a megyében 73,2 százalékos volt. Támogatás nélkül 182-en helyezkedtek el, főként az építőipar, a kereskedelem és a szállítás területén.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a foglalkoztatási ráta az első negyedévben 42 százalékos volt Nógrád megyében, amihez 18,1 százalékos munkanélküliségi ráta társult. A foglalkoztatás szintje országos viszonylatban a legalacsonyabbnak számított, miközben a munkanélküliségi ráta Szabolcs-Szatmár-Bereg megye után a legmagasabb értéket mutatta.

 

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-06-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite