2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonCsomós: nem szűnik meg a József Attila Színház

Csomós: nem szűnik meg a József Attila Színház


színházCsomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes több lapnak nyilatkozva határozottan cáfolta, hogy megszűnik a színház. Szerinte Méhes László igazgató pánikot kelt.


Csomós Miklós a Magyar Nemzetnek, a Népszavának és a Népszabadságnak is kifejtette: színházi célú hasznosítási pályázatot írnak ki, és ha ez eredménytelen lenne, akkor vezetői pályázaton keresnek megfelelő embert a színház igazgatására.


A Magyar Nemzet szombati számában idézi Csomós Miklóst, aki szerint Méhes László, az intézmény jelenlegi vezetője pánikot kelt és "alattomos kommunikációs játékot" kezdett, amikor teljesen kiforgatta a kérését, hogy ne kössön munkaszerződéseket a következő évadra. Hozzátette: Méhes még ezt az évadot végigvitte volna, de megnyilatkozásaival elvesztette a városvezetés bizalmát. "Még nem döntöttük el, milyen véget érhet az igazgatói pályafutása, de egyet leszögezhetek, a József Attila Színház tovább fog működni".


Ismertette: kiírnak egy színházi célú hasznosítási pályázatot és, ha találnak olyat, aki önkormányzati támogatás nélkül tudja színházként működtetni az intézményt - ez lehet akár a jelenlegi társulat egy új menedzsmenttel -, azt fogadják el első körben. "Ha mindez mégsem sikerülne vezetői pályázatot írunk ki a színház igazgatására" - mondta Csomós Miklós.


A Népszavának azt mondta a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes: mind a Kabaré 24, mind a József Attila Színház helyén a jövőben is csak színház lehet, erre a következő közgyűlésen ki is írják a pályázatot.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-02-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite