2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeCsoportos garázdaság Nógrád megyében

Csoportos garázdaság Nógrád megyében


Három kállói férfit hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói nyomozók. A Pásztói Rendőrkapitányság garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást O. Árpád 52, O. Árpád 32 és O. Ádám 21 éves kállói lakosok ellen - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Rendőr autó002


A jelenlegi adatok szerint a három férfi 2016. június 10-én 18 óra körül az egyik kállói családi háznál megjelent, ahol O. Ádám szóváltást követően megütötte a sértettet, majd dulakodni kezdtek. Az 52 és 32 éves férfi csatlakozott a dulakodáshoz és több alkalommal megütötték a sértettet, aminek végül a jelen lévő ismerősök vetettek véget. A bántalmazott személy távozott a helyszínről, melyet követően O. Ádám és társai utána mentek, Kálló belterületén utolérték és a férfit ismételten több alkalommal megütötték, megrúgták.


A három férfit a rendőrök a bejelentést követően elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

 

2016-06-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite