2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeCsoportos garázdaság Nógrád megyében

Csoportos garázdaság Nógrád megyében


A Szécsényi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást M. Béla 38 éves szügyi, K. Norbert 25 éves, K. Attila 26 éves őrhalmi, B. Róbert 31 éves ipolyszőgi lakosok és csoportos garázdaság bűntett és könnyű testi értés vétség megalapozott gyanúja miatt M. Róbert 43 éves szügyi lakos ellen.

rendor1


A nyomozás adatai alapján 2016. március 13-án a hajnali órákban az egyik nagylóci parkolóban M. Béla - szóváltást követően - megütötte a gépkocsiban ülő B. Róbertet, majd abból kirántotta és dulakodni kezdtek. A jelenlévők szétválasztották a két férfit, de ezt követően M. Béla és B. Róbert folytatta a verekedést. B. Róbert a 38 éves férfit arcon ütötte, majd a földre eső sértettet társaival, K. Norberttel és K. Attilával közösen bántalmazták. M. Róbert is bekapcsolódott a verekedésbe, így K. Attilát az arcán megütötte, két társát ellökte, majd dulakodni kezdtek.


A hatóság a K. Attila és társai ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetkes ügyészség részére.

 

Forrás: POLICE

2017-02-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite