2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonCzomba: hamarosan több, mint 13 ezer ember kezdhet el dolgozni a közmunkaprogramban

Czomba: hamarosan több, mint 13 ezer ember kezdhet el dolgozni a közmunkaprogramban


Czomba SándorA következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli kezdhet el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban, melyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Újfehértón.

Ez a szám éves átlagot jelent, a csúcsidőszakban akár a 22-24 ezer főt is meghaladhatja a foglalkoztatotti létszám - mondta az államtitkár. A programokban emellett 2 ezer munkanélküli kaphat majd képzést.


Czomba Sándor tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló források kétharmadát a leghátrányosabb helyzetű megyékre fordítják, így Borsod, Nógrád, Szabolcs és Békés mellett Baranya déli része, valamint Somogy belső része is a kiemelt térségek között van. A program emellett szinte minden települést érint majd, de leginkább azokat a területeket, ahol magas a munkanélküliség - fűzte hozzá.

A közfoglalkoztatási program öt meghívásos pályázatára összesen 139 pályázat érkezett, az országosan 16,2 milliárd forintos támogatást a pályázók 1,75 milliárd forintos önrésszel egésztik ki - közölte Czomba Sándor.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-01-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite